Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Új fecskefészkeket helyeztek ki a Mura utcában
Új fecskefészkeket helyeztek ki a Mura utcában Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2021. április 12.
Újabb 20 műfecskefészekkel gazdagodott a még 2019-ben elindított „Fecskebarát Fehérvár Program” keretében kihelyezett madárotthonok száma Székesfehérváron. A Mura utcába került kerámia fecskefészekkel így már több mint 150 odú segíti városszerte a hasznos kis madarak fészkelését. Csete Gábor természetvédelmi szakmai vezető és Kovács Gergely, a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány képviselője elmondták, hogy az akciónak még koránt sincs vége, céljuk, hogy évről-évre egyre több fészket helyezzenek ki a program keretében, sőt erre biztatják a magánszemélyeket is.

 

 

Magyarország mai területén eddig négy fecskefajt figyeltek meg: nagyon ritka a Dél-Európából bekóborló vörhenyes fecske, van a löszfalakban, homokbányákban költő, kistestű, barna alapszínű partifecske. Az emberi településeken azban két fecske él: a falusiasabb környezetet kedvelő füsti fecske, valamint a városi „levegőt” előnyben részesítő molnárfecske. Ez a két faj annyira társas hajlamú, hogy fészkük sokszor egymást éri egy-egy nagyobb kolóniában. Mindkét madárfaj védett, eszmei értékük 50.000 Ft.

A magyarországi fecskepopuláció fogyásáról szóló aggasztó hírek hatására 2019-ben indította el a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvánnyal közösen a város a „Fecskebarát Fehérvár Programot” annak érdekében, hogy a városlakók segítségével megóvják a megmaradt fecskeállományt. A program keretében azóta már több mint 130 kerámia fecskefészket helyeztek el a Városgondnokság szakemberei városszerte: „fecskeotthon” lett az Öreghegyi Közösségi Ház, a Zentai Úti Általános Iskola, a Püspökkertvárosi Óvoda, a Széna Téri Általános Iskola és a Fecskepart utca is.

A fecskék az emberek előtt meredek sziklaszirtek, párkányok, kőfalak madarai voltak. Aztán rájöttek, hogy az emberi lakóhelyek, házak, várak, templomok, illetve az egyéb építmények nagyon jó fészkelőhelyek, ráadásul a háziállatok környékén rovarzsákmány is bőven akad. A fecskék a magyar nép kedves madarai: babonák, szólások, közmondások, közismert gyerekversek és mesék, novellák is jelzik, hogy nagyon erősen ragaszkodunk ezekhez a madarakhoz: nincs ez másképp Fehérváron sem, éppen ezért a kismadarak költését és szaporodását elősegítő program az idei évben is folytatódik, a legújabb „albérletek” Feketehegy-Szárazrétre kerültek.

Most azért esett a választás a Mura utca környékére, mert a közelben több vizes folt és érintetlen gyepfelület van, ami miatt elég sok fecske mozog a környéken, akik könnyen tudnak táplálkozni. A kész fészkeket ezúttal is bekenjük sárral, hogy kicsit használtnak, otthonosabbnak tűnjenek, a madarak pedig később kedvükre alakíthatják majd őket. Az idei év újdonsága az is, hogy a helyszínválasztás miatt és a lakóházak megóvása érdekében a fészkek alá egy úgynevezett fecskepelenkát is elhelyeztünk. A kihelyezést – mint ahogy mindig a természetvédelmi-szakmai munkát – a Városgondnokság szakemberei is segítik. Ők végzik a fészkek kihelyezését. Reméljük, hamarosan itt is újabb fecsketelepet láthatunk majd.” – mondta Csete Gábor, a Városgondnokság természetvédelmi szakmai vezetője.

A molnárfecskék igazi városi fecskék.” – kezdte gondolatait Kovács Gergely, a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány képviselője. A szakember kiemelte, hogy groteszk módon 2010-ben, a fecskék évében drasztikusan lecsökkent a hazai fecskeállomány, ez a csökkenés meghaladta az 50 százalékot. Azóta néhány, kisebb anomáliát leszámítva újra gyarapodik a populáció, bár tavasszal mindig megtizedelt állomány tér haza, őszre szépen felszaporodik a kinevelt fészekaljakkal a fecskepopuláció, ami köszönhető a társadalmi megmozdulásoknak is. „Végre odafigyelnek az emberek erre a közkedvelt kismadárra, bár el kell mondanom, hogy a dél-európai, balkáni és afrikai országokban még mindig nagy divat a vonuló állatok vadászata, és a Szahara, valamint a nagy vízfelületek feletti repülés is nagy kihívás a fiatal egyedek számára. Ezekkel a fészkekkel most ’bogarat szeretnénk ültetni’ a fecskék fejébe, csalogatjuk őket, hogy leljenek olyan otthont, ahol háborítatlanul élhetnek. Ha már egy molnárfecske befejez egy műfészket, vagy akár melléépít egy teljesen újat, évről-évre könnyebben és szívesebben telepednek le társaik mellett a fecskecsaládok. Reméljük, ezzel a közel harminc új műfészekkel adtunk egy újabb tippet a fecskéknek!”

A szakemberek mindenkit buzdítanak arra, hogy otthon is helyezzenek ki ilyen csalogató fecskefészkeket, amelyeknek beszerzéséről a Magyar Madártani Egyesület honlapján lehet bővebb tájékoztatást kapni.

 A fecskefészkek kihelyezéséről videó is készült, amely jövő hét elejétől lesz látható Székesfehérvár Facebook-oldalán és Youtube csatornáján.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >