Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Ki nyerte a „Költőnk és kora” vetélkedőt? Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2021. április 15.
A Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum Átlátszó oroszlánok csapata nyerte a „Költőnk és kora” vetélkedőt. A költészet napja alkalmából immár harmincadik alkalommal meghirdetett verseny második fordulójában hét csapat mérte össze tudását József Attila költészetéről. A második helyen a Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium Petőfi gyermekei, a harmadik helyen az Elemzők, a Móri Táncsics Mihály Gimnázium diákjai végeztek. A Tóth László-díjat a Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium Lázadó Attilkák csapatának és felkészítőjének ítélte oda a zsűri.

 

 

Harmincadik alkalommal hirdette meg a hagyományoknak megfelelően a Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Tarsoly Ifjúságért Egyesület a költészet napja alkalmából a "Költőnk és kora" vetélkedőt. A középiskolásoknak szóló, kétfordulós megmérettetés célja elmélyíteni és szélesíteni a diákok József Attilával kapcsolatos ismereteit, hogy ezáltal még közelebb jussanak a költő világához, valamint hozzásegíteni a diákokat kreatív készségeik, képességeik kibontakoztatásához, fejlesztéséhez. A vetélkedő két fordulóból állt. Az első fordulóban, márciusban az internetes játék feladatait oldották meg a regisztrált, négyfős csapatok. A játékosok főként versismereti, irodalomtörténeti, kortörténeti és József Attila életével, kortársaival kapcsolatos feladatokat kaptak. A második fordulóba a zsűri döntése alapján a legtöbb pontszámot elért hét csapat került be Fejér, Pest és Veszprém megyei középiskolákból.

A második fordulóra hétfőn délelőtt került sor, a koronavírus-járvány miatt online. A versenyzőket Sipos András, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület elnöke köszöntötte, aki röviden felidézte a harminc évvel ezelőtti indulás körülményeit. Mint mondta, a középiskolásoknak szóló, kétfordulós vetélkedő célja már akkor is az volt, hogy segítsen elmélyíteni és szélesíteni a diákok József Attilával kapcsolatos ismereteit. Ezáltal a fiatalok még közelebb jussanak a költő világához, valamint, hogy hozzásegítsék a diákokat kreatív készségeik, képességeik kibontakoztatásához, fejlesztéséhez. Buriánné Tarró Edit, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatója Szabó T. Anna József Attiláról szóló gondolatait idézte, amely szerint a magány költőjét kortársai nem értették meg. A költészet napja, április 11-e és ez a vetélkedő tovább erősíti József Attila költészetét, hogy „a szívünkben éljen tovább”. Kóbor István középiskolai tanár a három évtizede a középiskolásokat évről-évre megszólító verseny kapcsán megemlékezett a „Költőnk és kora” ötletgazdájáról, Tóth Lászlóról, A Szabadművelődés Háza egykori igazgató-helyetteséről, majd igazgatójáról és Román Károly tanárról, aki a szakmai tartalmat alapozta meg.

A köszöntőket követően elkezdődött a döntő, amelynek során a csapatok bemutatták az általuk készített, egy József Attila verset feldolgozó elemzést. Az ötperces előadásokat követően három képről kellett kitalálni egy-egy, a költő által írt vers címét, majd a döntő zárásaként a csapat által választott verset szavalták el. A Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum Átlátszó oroszlánok csapata nyerte a „Költőnk és kora” vetélkedőt. A második helyen a Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium Petőfi gyermekei, a harmadik helyet az Elemzők, a Móri Táncsics Mihály Gimnázium diákjai végeztek.  A Tóth László-díjat a Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium Lázadó Attilkák csapatának ítélte oda a zsűri.

A Tarsoly Egyesület költészet napjához kapcsolódó programja ma délután a Fő utca 3. szám előtt folytatódik. A klubhelyiségük bejárata előtt található Kirakat kiállításon a székesfehérvári költők és írók alkotásaiból ma 16 órától nyílik egy verses tárlat.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >