Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Ülésezett a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
Ülésezett a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2021. június 18.
Ülésezett a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, a koronavírus-járvány óta először. Megújították a KEF tagságát, új elnökként ezentúl Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere vezeti a szakmai testület munkáját, az alelnök Östör Annamária egészségügyi, sport és társadalmi fenntarthatóságért felelős tanácsnok lett. Tárgyaltak a testület céljairól, jövőbeni működési rendjéről és egy 2,3 millió forintos, nyertes pályázat idei megvalósításáról.

 

 

A Fórum célja, hogy a mindenkor hatályos Nemzeti Drogstratégia mentén kidolgozza a helyi szintű stratégiát és cselekvési programot. Közreműködik a drogfogyasztás megelőzése, csökkentése, a lakosság egészségi állapotának javítása, a szociális és társadalmi biztonság növelése és a kábítószerek okozta egyéni és közösségi kockázatok csökkentése érdekében, továbbá segíti a szervezetek és intézmények közötti együttműködést. A KEF törekszik arra, hogy Székesfehérvár közössége érzékennyé váljon a drogkérdések hatékony kezelése iránt, a helyi közösségek növeljék problémamegoldó készségüket a kábítószer-probléma visszaszorításában.

Az elmúlt évek során a tagok körében történt változások miatt, továbbá a Fórum hatékony működése érdekében szükségessé vált a testület tagságának felülvizsgálata és megújítása. A KEF új elnöke – a Közgyűlés tavalyi döntése nyomán – Mészáros Attila alpolgármester lett, a mai ülésen pedig alelnöknek választották meg Östör Annamária egészségügyi, sport és társadalmi fenntarthatóságért felelős tanácsnokot.

Az újjáalakult tagságban meghívásos jelleggel az egészségügy és egészségfejlesztés, a szociális ellátás és családvédelem, a drogprevenció, a szenvedélybeteg-segítő szolgálat, a köznevelés, a hallgatói és diákönkormányzati érdekképviselet, a közbiztonság és rendvédelem, valamint a kulturális közösségfejlesztés területén működő szervezetek, személyek foglalnak helyet, hogy tanácsadó testületként a jövőben eredményesen tudják segíteni az Önkormányzat munkáját.


Tagszemélyek, illetve képviselt tagszervezetek a KEF-ben:
Mészáros Attila alpolgármester, elnök
Östör Annamária alelnök, egészségügyi, sport és társadalmi fenntarthatóság tanácsnoka
dr. Kovács Zsoltné, generációk közötti együttműködés tanácsnoka
Alba Caritas Hungarica Alapítvány RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia
EGÉSZSÉGDOKK Közhasznú Alapítvány
Wichern Alapítvány a Magyarországi Szociális Munkáért és Ifjúságvédelemért Tranzit Szolgálata
"Empátia"Mentálhigiénés Egyesület
Fejér Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámügyi Osztály
Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztály
Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
Székesfehérvári Tankerületi Központ
Székesfehérvári Szakképzési Centrum
Székesfehérvári Városi Rendőrkapitányság, Bűnmegelőzési Alosztálya
Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője
Kodolányi János Egyetem, Humánfejlesztési Tanulmányok Tanszék
Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Humán Szolgáltató Intézet
Egészségfejlesztési Iroda Székesfehérvár
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Kríziskezelő Központ
Székesfehérvári Diáktanács
Székesfehérvári Hallgatói Tanács
Alba Bástya Család-és Gyermekjóléti Központ
Székesfehérvári Zenés Szórakozóhelyek Egyesülete
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Hatósági Főosztály
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Egészségügyi, Oktatási és Szociális Intézményi Iroda
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Közművelődési és Civil Kapcsolatok Irodája

A KEF-ülésen tárgyaltak továbbá a KAB-KEF-20-0009 kódszámú, a „Fejér megyében működő KEF-ek támogatása” pályázatról, melynek keretében 2,3 millió forintot nyert Székesfehérvár. A pályázatot meghirdető Emberi Erőforrások Minisztériuma a megyei önkormányzatokon keresztül folyósítja a pénzt a nyerteseknek, így a város a Fejér Megyei Önkormányzaton keresztül jut hozzá a támogatáshoz. A projektben egy körülbelül 5 perces dokumentumfilmet készítenek négy helyi segítő szervezetről, illetve tájékoztató iskolai óracsomagokat állítanak össze és mutatnak be interaktív osztályfőnöki órákon. Június 26-án, a kábítószerellenes világnaphoz kapcsolódóan meghirdetnek egy rajz- és fotópályázatot 7-11. évfolyamos diákok számára, az alkotások beadási határideje október 15., a tervek szerint lesz díjátadó ünnepség és kiállítás is.

Az ülésen tárgyaltak a tagok a KEF Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról is. Az elnök javaslatára ezentúl nem csak személyesen, hanem online formában is tarthatnak üléseket, illetve évente legalább két alkalommal összeül a tanácsadó testület.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >