Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Tápai Szabina nyilatkozata Dániából
Tápai Szabina nyilatkozata Dániából Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény   
2009. április 20.

ImageTápai Szabina kézilabdázó a szezon végén közös megegyezéssel távozik a dán Randers HK nőikézilabda-csapatától. Tápai Szabinának 2010 nyaráig hivatalos szerződése volt a dán Randers HK együttesével – illetve egy év opciós meghosszabbítással – ugyanakkor a gazdasági válság okozta hatások újratárgyalásra késztették a feleket.

 

Mivel a nehéz helyzetbe került Randers a jövőben már nem tud Tápai Szabina számára elegendő játéklehetőséget biztosítani, és teljesíteni a vállalt feltételeket, ezért a klub és a 23 éves irányító-átlövő közös megegyezéssel, mindkét fél számára elfogadható opcióval állapodott meg a szerződés felbontásáról.

“-Sajnos a világban bekövetkezett gazdasági válság a sportot sem hagyta érintetlenül. A légiós játékosok sorra hagyják el Dániát, a klubok nehéz helyzetbe kerültek. Természetesen számítottam arra, hogy az egyébként még egy évig élő szerződésemet újratárgyaljuk. Mivel a klub a jövőben már nem tudta volna biztosítani a számomra fontos játéklehetőséget, és a szerződésben vállalt egyéb feltételeket, ezért közösen, egy mindkettőnk számára elfogadható opcióval egyezetünk meg a távozásomat illetően. Amikor Dániába igazoltam úgy terveztem, hogy külföldön folytatom a pályafutásom. Ezt az elképzelésem most is fenn tartom, így minden bizonnyal még pár évig nem tervezem a hazatérésem. Valószínű Dániát elhagyom, vannak ajánlataim, de konkrétumot még nem szeretnék mondani.” – nyilatkozta Tápai Szabina.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >