Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Szívvel-lélekkel a lakóhelyünkért! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. április 21.

ImageFinisbe fordult a „Szívvel-lélekkel a lakóhelyünkért!” - elnevezésű program. A CBA és a Procter & Gamble idén márciusban újra elindította a „A Közösség Szíve” (KÖSZI) programot, amely az elmúlt évek során különböző közösségi célokat támogatott, és amelynek középpontjában idén a lakóhely áll. E kezdeményezés értelmében május 31-éig szavazhatnak a vásárlók az ország valamennyi CBA üzletében a program keretében megvalósulandó fejlesztésekre.

 

Jónás Barbara ügyfélkapcsolati- és rendezvénymenedzsertől megtudtuk, hogy a program a korábbi évekkel ellentétben most a vásárlók lakóhelyére koncentrál. A három hónapos (március-április-május) időszak alatt az ország valamennyi pontján ki-ki legjobb belátása szerint szavazhat arra a fejlesztési célra, amelyet saját megítélése szerint a lakóhelye, lakókörnyezete szebbé, harmonikusabbá tétele érdekében fontosnak tart.

Voksolhat például a helyi park, játszótér vagy sportpálya felújítására, vagy az épületeket elcsúfító falfirkák eltávolítására. Ily módon nem csupán vásárlásuk, de támogató javaslatuk révén is hozzájárulhatnak a KÖSZI program támogatásához. A program keretében 10 település nyeri el a helyi lakosok szavaztai alapján a legfontosabbnak ítélt fejlesztésre szánt összeget.

A ’Közösség Szíve’, azaz KÖSZI program nem cseng ismeretlenül a közönség előtt, hiszen évek óta a vásárlók bevonásával igyekszik felkarolni egy-egy helyi közösséget, intézményt vagy programot. S bár a KÖSZI a két vállalat ötlete és összefogása révén valósult meg, a vásárlók hozzáállása, segíteni akarása, valamint a jótékony célok szolgálatába állított forintjai nélkül nem lehetett volna és nem is lehetne újból és újból ilyen sikeres.

A KÖSZI 2006-ban, hagyományteremtő céllal indult, s azóta nagy sikernek örvend, hiszen a CBA és a Procter & Gamble közös akciója révén a vásárlók – ha közvetett formában is – a tudatos választásuk révén hozzájárultak számos, a gyermekeket segítő kezdeményezéshez. A vásárlások alkalmával befolyt összegek révén az első akciót követően, 50 általános iskola kapott korszerű számítógépeket.

2007-ben több mint 500 gyermeket juttatott el a program erdei iskolába, ahol testközelből ismerkedhettek a természettel. Tavaly pedig összesen 20 millió forint adománnyal 20 kórház gyermekosztályának műszer- illetve gyógyászati eszköz-beszerzéséhez járult hozzá a program.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >