Kezdőlap
A Fidesz képviselő-jelöltje magabiztos győzelmet aratott Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 02.

ImageDr. Cser-Palkovics András városi elnök és dr. Bezzegi Pál sajtótájékoztatót tartottak az időközi választás eredményéről ma délelőtt, a Városház téren. Ekkor jelentették be hivatalosan, hogy a 13-as önkormányzati választókerületben a Fidesz képviselő-jelöltje, dr. Bezzegi Pál nyerte el a legtöbb lakó bizalmát.

Image
Fotó: Temesvári Márta
„Örömteli vasárnapot tudhatunk magunk mögött.” – mondta Cser-Palkovics András – „Sikeresen vettük azt az akadályt, amit az időközi választást jelentett a 13-as választókörzetben. Szerencsére dr. Bezzegi Pál, a Fidesz képviselő-jelöltje magabiztos győzelmet tudott aratni. A közel 50 %-os eredmény magért beszél. És azért is örülünk, mert azt látjuk, hogy dr. Bezzegi Pál méltó utódja lehet Papp Józsefnek, akinek tragikus halála miatt erre az időközi választásra sor került. Úgy gondoljuk, hogy tovább tudja vinni azt az emberi kvalitást, azt a körzetért való aggódást és odafigyelést, ami Papp Józsefre jellemző volt. Ezt a szempontot egyébként nagyon fontosnak tartottuk a képviselő-jelölt kiválasztásnál is. Biztosak is vagyunk enne, hogy dr. Bezzegi Pál alkalmas lesz a körzet képviseletére és jól járnak vele az itt élők. Azt is mutatja ez a választás, hogy továbbra is kiegyenlített erőviszonyban marad a székesfehérvári közgyűlés: az MSZP-SZDSZ-MDF koalíció nem tudja a város többségét megszólítani. Egészen biztos tehát, hogy egy új együttműködésre, új politikára van szükség Székesfehérvron. Szeretném megköszönni azoknak, akik szavaztak, s külön azoknak, akik a Fideszre és Dr. Bezzegi Pálra adták le a voksukat, hogy elmentek és éltek demokratikus választójogukkal.”

Az alacsony részvételi arány kapcsán pedig annyit jegyzett meg Cser-Palkovics András, hogy ezen el kell gondolkodnia az egész politikai elitnek. Az embereket vissza kell hozni a közéletbe, tudatni kell velük, hogy igenis vannak olyanok, akik az ő érdekükben, a közösség hasznára kívánnak tevékenykedni.

Dr. Bezzegi Pál például egy ilyen ember.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >