Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Ingyenes futóedzések a Haleszban és a Palotavárosi Tavaknál Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2021. augusztus 13.
Sérült térde ellenére több futóversenyt is tervez az év hátralévő részére Szatzker Csaba, aki a Szondi SE és az Önkormányzat együttműködésének köszönhetően Halász Tímeával és Kovács József Csabával hetente kétszer tart ingyenes futóedzést, tanácsadást a Haleszban és a Palotavárosi tavaknál.

 

 

„Sajnos a tavalyi év elég rosszul zárult, s nemcsak azért, mert a járványhelyzet miatt rövidebb volt a versenyszezon.” – árulta el Szatzker Csaba – „Az addig is problémás térdemet ugyanis nagyon megerőltettem. Sokkal többet futottam aszfalton, mint amit elbírt. Korábban segített a kollagén terápia, ám azzal se lehet a végtelenségig húzni! Amikor egyre nagyobb lett a probléma, úgy döntöttem, hogy inkább visszaveszek a futás mennyiségéből és intenzitásából. Így csak minden másnap róttam a kilométereket, mellőztem a gyors tempót és kerültem az aszfaltot. Inkább erdőben, földutakon edzettem. Ehhez még hozzátettem annyi biciklizést és úszást, amennyi az időmből és az energiámból kitelt.”

 

Közben - mivel tavaszig a futóversenyek is leálltak - az ismerőseivel „virtuális versenyekkel” szórakoztatták magukat. Csaba lába hónapokig nem javult, de nem is romlott (legyünk optimisták!), aztán tavasztól rohamos gyógyulás volt észlelhető. Egyre többet tudott futni, bár továbbra sem intenzíven.

 

A Tisza-tó körbefutására egy olyan csapattal indult el, mely átlagéletkora 55 év!

Szatzker Csaba FB-oldala

 

A fentiek fényében nagyon örült neki, hogy a májusban beinduló versenyeken már részt tudott venni: korosztályos harmadik helyezést ért el a pusztaszabolcsi „Négy Évszak Maratonon”, első lett a Schmidt Ferenc Péti Terepfutó versenyen, s különösen értékes számára a hatodik helyezés a Tisza-tó körbefutása során. (Ezt az ultrát egy négyfős csapattal tette meg, mely tagjainak átlagéletkora: 55 év!)

 

Futott még két budapesti félmaratont „a felkészülés jegyében”, beiktatta a TESZ futást Székesfehérváron és részt vett egy nagyon egyedi hangulatú éjszakai futóversenyen, mely középpontjában a Budai Vár állt.

 

Éjszakai versenyen - Futás a Várba!

Szatzker Csaba FB-oldala

 

A makacs sérülés miatt nemigazán tudtam komoly edzésmunkát végezni, s ez látszik is az időeredményeimen.” – mesélte a népszerű sportoló – „Persze, emiatt nem vagyok csalódott, hiszen végül is tudok futni, s a mozgás öröme a lényeg. Nem 58 évesen szeretném megváltani a világot, hanem egyszerűen csak szeretném jól érezni magamat a bőrömben, amit nekem a futás biztosít. Sok versenyt tervezek az idei év hátralévő részére, amitől már önmagában is azt várom, hogy fokozatosan javuljak. Ráadásként elkezdtem a futásomba egyszerű futóiskolai elemeket beépíteni, hogy erősítsem a lábaimat. Bakonycsernye, Zamárdi, Naplemente Félmaraton, UB, Siófok, Veszprém, Kékestető a biztos pontok az idei versenynaptárban, de még biztosan jönnek hozzá más versenyek is.”

 

A cikk  folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2021/08/10/ingyenes-futoedzesek-a-haleszban-es-a-palotavarosi-tavaknal

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >