Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Piknik a Felsővárosban
Piknik a Felsővárosban Nyomtatás E-mail
Írta: Lőrincz Miklós   
2021. szeptember 10.
Színes, érdekes, mozgalmas – igazi családi kikapcsolódást ígér szeptember 12-én, vasárnap a Felsővárosi piknik a városrész közösségi házában. Bábszínház, interaktív népmese játékkal, varázstorna és koncert szerepel az étlapon, sok játékkal és kézműves foglalkozásokkal.

 

 

A Felsővárosi Közösségi Ház az egyik leghangulatosabb épület a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ házai között. Szeptember 12-én, vasárnap délután itt – és szép időben a kertben – szervez az SZKKK a Fejér Megyei Népzenei Egyesülettel együttműködve az egész család számára pihentető kikapcsolódást nyújtó programot. Három órakor az Aranyszamár Bábszínház előadását láthatják a kis nézők: Az állatok nyelvén tudó juhász című, jól ismert népmese fordulatos, humoros, helyzetkomikumokkal teli fantáziajátékát tárgybábokkal, élőjátékkal és sok-sok zenével mutatja be a társulat. Az előadást négyéves kortól ajánlják a játszók. A mese után Miklós Kata várja a 0–3 éves korú gyerekeket: dalokkal, mondókákkal, hangszerekkel és mozgással múlatják majd az időt a varázstorna foglalkozáson a résztvevők.

Az Öreghegyi Mulatságon nagy sikert aratott, most újra Fehérvárra érkezik a Sanyi, Én és a Gyerekek társulat, azaz Tűzkő Sándor és Nyáry Bernadett. A Sündisznó című interaktív népmesében a színészek és a nézők együtt játszanak színházat, dalokkal, mondókákkal, közös jelenetekkel tarkítva azt. A délutánt a Csillagfröccs zenekar koncertje zárja: az együttes fiatalos lendülete, az amerikai népzenei gyökerű műfajokban, főként a bluegrass-gospelek világában való kalandozás minden bizonnyal a felnőtteket is magával ragadja, de hallhat a közönség bluest és ír muzsikát is, no és néhány jól ismert „sláger” is elhangzik.

A vasárnapi program egész ideje alatt lesznek kézműves foglalkozások, amelyeken a bőrözést, lemezdomborítást és a gyöngyözést is kipróbálhatják az érdeklődők a Csókakői Hun-ok vezetésével. A kertben az SZKKK fajátékai is szórakoztatják majd a piknik kisebb és nagyobb vendégeit.

Az ingyenes esemény a Helyi közösségfejlesztés Székesfehérváron TOP-6.9.2-16-SF1-2018-00001 projekt részeként valósul meg.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >