Kezdőlap arrow Kreatív arrow Minárovits József - Versek I.
Minárovits József - Versek I. Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. április 27.

Honlapunk első bemutatkozó "verselője" a 31 éves Minárovits József, aki néhány évvel ezelőtt született alkotásait küldte el hozzánk. A Székesfehérváron élő alkotó költeményeiben főként a magánnyal és a halállal szembesülünk.

Áldozat 

Szavak tűnnek el a semmiben
Csak álomkép volt az egész életem
Áldozat vagyok, űzött vad
Kitépték mindkét szárnyamat
A pokol forró tüzében égek
Örökös lázban élek 
A pokol angyala lettem
Senkitől, semmitől nem féltem
Áldozat vagyok, űzött vad
Kitépték mindkét szárnyamat
Megtépázták a létem
Örök szenvedélyben, szenvedésben éltem 
Lángol a testem, olvad az arcom
Elfáradtam, megtörtem, nem folytatom a harcom
Áldozat vagyok, űzött vad
Kitépték mindkét szárnyamat
Büszkeségem rég porba hullt már
Rám örök kárhozat vár 
 

Fekete csütörtök 
 
Sötét rémként  
Talált rám 
Gyilkos démonként 
Az örök fejvadász: a csalódás 
Szürke hétköznapjaim jöttek 
Zárt sorban, menetelve  
Egységesen 
Mint tűzgolyó, robbant  
Az átkos nap  
S porrá zúzta összes álmomat 
Mint egykor Ikarosz  
Ott fenn a kék égen 
A napra vágyott, magasra fel 
De halálát lelte a mélyben 
Én is így érzem 
S vágyom, hogy érkezzen 
A megnyugvás 
De nem jön csak fájdalom 
Bánat 
S végül: elmúlás 
 

 

Szabadnak születtem… 

Szabad vagyok, mint a szél
Ereimben izzik, forr a vér
A végtelen az úti cél
Hidd el, ez mindennél többet ér 
Rácsok mögött meghalok
Szabadság nélkül senki vagyok
Fölöttem az ég tisztán ragyog
Szabadnak születtem, hát szabad vagyok 
Mint gonosz vészmadár
Nyomomban jár a halál
Az istenek ereje a karomba
Mégis gyengén hullok le a porba 
Rácsok mögött meghalok
Szabadság nélkül senki vagyok
Fölöttem az ég tisztán ragyog
Szabadnak születtem, hát szabad vagyok
A domb mögött les rám a halál
A mennyország csak rám vár
Leszek inkább szabadon halott
Mint bilincsben élő, de mégis holt 
Rácsok mögött meghalok
Szabadság nélkül senki vagyok
Fölöttem az ég tisztán ragyog
Szabadnak születtem, hát szabad vagyok 
 

Arcomon 

Megnyugodni már rég nem tudok
Szerelmet adok, de viszonzást nem kapok… 
Szívemben nyíl, a seb folyton vérzik
De fájdalmam mások nem érzik… 
Arcomon maszk, szememben üresség
Ha embert ölnék azt sem érezném… 
Szememben nem ég már a tűz
Nincs erőm, legyengültem, s nincs ami űz… 
Érzem az örvény egyre lejjebb húz
Az örök kín ízzé- porrá zúz… 
Megnyugodni többé sohasem tudok
Szerelmet adok, viszonzást várok, de semmit kapok  
 

Leejtett kő… 

Itt élek a Világ végén
A lábam a semmibe lóg
Kapaszkodok a szakadék szélén
Ha elengedem…
… leejtett kő vagyok 
Sodor a vad szél
Mint egy őszi falevelet
Nem értem mi a cél
És hogy merre megyek 
Fel- felrepít a szél
Magason szárnyalok
Szemem előtt a cél
De mire odaérnék… 
… leejtett kő vagyok 
Jeges vízen járok
A mélység engem vár
Én másra vágyok
Érzem elnyer a hideg ár 
A táj fehérbe öltözött
Napsugár nem ragyog
Szívembe kétség költözött
Úgy érzem…
…leejtett kő vagyok

Szavak nélkül…

Hideg havat hord a jeges szél
Forró nyár volt, mikor magamra hagytál, elmentél
Lelkemben azóta is tombol a zord tél
Törött szívemből egy szilánkot magaddal vittél… 
Sötét  angyal vagyok, törött szárnnyal
Sorsom elsodort távol
Lázadó vérem mindig hajt, még létezek
Lázban égő lelkem messze űzött el, túl mindenen
Én az élettől nem sok jót kaptam
De még azt is elszórtam 
 

Álom 

Kezemben egy üveg bor
Süvít a szél, kavarog a por
Homokviharban tévelygek
Folyton eltévedek
Ébren vagyok, vagy álmodok
Lépni, mozdulni nem tudok
Fölöttem angyal repül el
Remélem sosem ébredek fel
Felkap a szél, mint egy porszemet
Egy másik világban ejt le engemet
Érzem a változás szelét 
Sötét és hideg éjszaka
Vár rám a hajsza, s a vér szaga
Holdfény ömlik a tiszta égen
Változásra vágytam és vártam régen
A lábaimban égnek az idegek
Eljött az idő végre, vadászni megyek
Számban egyre gyűlik a nyál
Az erdő egyedül csak rám vár
Zsigereimben tombol kínos fájdalom
Érzem farkassá változom
Fogaim, mint ezer éles kés
Térben, időben nyílt egy rés
Mint szélvész rohanok feléd
Lényemben érzem a változás szelét
Érzem nyakadban a lüktetést
Nem bírom legyőzni a késztetést
Kielégítem vérszomjas álmomat
Átharapom végre a torkodat  
 

Egy könnycsepp  

Egy könnycsepp az arcodról
Némán a porba hull
A szomjas föld nyomban felissza
S a világ megújul
Színes vadvirág hajt ki
A száraz sivatagi homokból
Paradicsom válik
Egy földi pokolból 
 

Zsarnokok és árulók 

Magyar vagyok, magyarnak születtem
Szerencsecsillag ragyogott felettem
Pillantást vetek e-gyönyörűséges tájra
Büszke vagyok szép Magyar Hazámra 
Zsarnokok és árulók, eladták az országot
Melyet annyira tisztelek, szeretek
Hogy érte bármikor meghalok 
Magyarnak születtem, Magyar vagyok
Kihunytak felettem a csillagok
Láncra vert rabszolganép lettünk
Hiábavaló volt minden, mit ellene tettünk 
Zsarnokok és árulók, eladták az országot
Melyet annyira tisztelek, szeretek
Hogy érte bármikor meghalok 
Elárulták, kifosztották, cserben hagyták
Húsát idegen hiénák marták
Szép múltunkat bűn marta szét
Egy régi nemzet újjászületése a tét 
Zsarnokok és árulók, eladták az országot
Melyet annyira tisztelek, szeretek
Hogy érte bármikor meghalok 
Ugyanolyan szép lesz a mező, tó, rét
Mint volt, mielőtt idegen kézbe ejtették
A hit, s a remény él bennem nagyon rég
Látom eme büszke nemzetet felragyogni még 
Zsarnokok és árulók, eladták az országot
Melyet annyira tisztelek, szeretek
Hogy érte bármikor meghalok 
 
 

Vallomás 

Ha újra megszületnék, akkor nem így élnék, mindent teljesen másképp  
csinálnék. 
Sötét angyal vagyok, törött szárnnyal, sorsom messze űzött el. 
Lázadó vérem mindig hajt, amíg létezem. 
Lázban égő lelkem messze sodort el, túl mindenen… 
Az élettől nem sok jót kaptam, azt is mind elszórtam. 
Utolsó pénzemet egy koldusnak adom. 
Utolsó cseppig véremet a szent földnek ajánlom… 
Kardom élesen vár, hogy stílusos legyek, s kezemen sebet ejtsek,  
elvérezzek. 
S a végén elhaljak… 
Bár önnön kezemmel nem vetek véget nyomorult életemnek, de ha  
valaki megtenné helyettem, 
nem hinném, hogy ellenezném…de lehet, hogy mégis, ki tudja, 
félteném- e létem. 
Ámbár megeshet, hogy a harc új erőt adna, és sivár lelkem feltámadna,  
erőre kapna. 
Ha mégis elhalnék, várna rám egy jobb világ, lehet, hogy nem is jobb,  
csak egy más világ. 
Ezt ezidáig nem tudtam meg még, senki nem mondta el, és nem volt aki  
visszatért. 
Inkább én is maradok, míg maradhatok, vagy még nem jönnek a  
lelkemért… 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző