Léteznek még romantikus emberek. Azok, akik ki merik mondani, le merik írni, s legfőképpen: van bátorságuk ahhoz, hogy átérezzék a Szív rezdüléseit. Még akkor is, ha ez a szelíden-vadul-pihegve-gyötörve-remegve-sóhatjva-könnyezve-kacagva dobogó „valami” néha még beteg is. „Szívrák” – ez a címe Török-Zselenszky Tamás könyvének, amelyet tegnap mutatott be a sárbogárdi Madarász József Városi Könyvtárban.

Fotó: Temesvári Márta

Az „Eleven Hold” együttes ex-énekese, gitárosa, akit legfőképpen „Nap”-ként emlegetnek rajongói, az Ünnepi Könyvhét sárbogárdi nyitó rendezvényére utazott el tegnap délután Székesfehérvárról, hogy egy szerzői est keretében kitárulkozzék.

Bevallom, nem gondoltam volna, hogy Ő „ilyen”. Ilyen egyszerűen tiszta, nyugalmas, természetközeli, mindenféle allűrtől, egoizmustól mentes, és valóban csak adni akar. Az író-olvasó találkozón olyan természetesen - mesterkélt szavakat, mondatokat mellőzve - beszélt mindarról, amire a közönség kíváncsi volt, ami nagyon ritka. Főleg, ha valaki úgy érzi, hogy szerepelnie kell. Mert, ha meghívnak valahova, meg akarunk felelni az elvárásoknak, s felépítjük a korlátokat, hogy miről – és legfőképpen: hogyan! – fogunk beszélni.

Hát, ő nem. Spontán volt és őszinte. Elmesélte, hogy amikor Budapesten a Duna mocskos vizét szemléli, mindig eszébe jut fejkendős nagymamája, akivel fát gyűjtött az erdőben, meg gombát is szedtek, akkor keltek fel, amikor a napsugár reggel rátévedt az ágyukra, és ez az ember-természet közötti harmónia mennyire hiányzik neki. Vagyis még benne van, magában őrzi, de sajnálja, hogy mások nem élhetik, nem élhették át. „Legsötétebb középkor”-nak nevezte a mai világot, ahol mindenki megkeseredett, nem veszik észre azt, aminek örülhetnének.

Ő azért ír és azért zenél, hogy arra a rövid időre, amíg elolvassák a verseit vagy meghallgatják egy dalát, megnyugodjanak az emberek. Akkor is, ha az a muzsika néha vért fakaszt, ha a könyv sorai között fájdalmas kiáltás zengedez.

Így vall a „Csak úgy vagyok” című versében: „Vagyok, hogy láthass szebb időt, / hogyha a szenny-vár összedőlt. / Úgy, mint vihar csend előtt…/ vagyok, hogy láthass szebb időt…A gonosz utál, a jó szeret, / Zenét hintek, s a szép színek / szivárványához sok vizet. / A gonosz utál, a jó szeret.”

Azt hiszem, én csak "jó" embereket ismerek...