Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Emlékek és utazások Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2021. november 26.
Emlékek és utazások címmel nyílik Szentes M. Zsuzsanna emlékkiállítása november 27-én, szombaton 15 órakor a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A 2020 tavaszán elhunyt fotográfus 35 éven keresztül dolgozott a József utcai, majd később a Fő utcai műteremben. A szombaton nyíló tárlaton utazásai során készült képei láthatóak.

 

 

Szentes Matild Zsuzsanna, a Fejér megyei Fényképész Szövetkezet fotográfusa fotós dinasztiába született. A Teleki Blanka Gimnázium elvégzése után így nem volt kérdés, milyen hivatást jelölt ki számára az élet: tizennyolc éves kora óta a Fejér megyei Fényképész Szövetkezet fényképésze volt, a József utcai üzlet után a Fő utcán dolgozott 35 éven keresztül. A város közössége tavaly tavasszal veszítette el a kedves, mindig mosolygós Matit. A fotózás volt az élete. Gyakorlati tudását nemcsak a napi munkában kamatoztatta, hanem tovább is adta a Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium fotózás tanszakára járó diákoknak. Több szövetkezeti, országos és nemzetközi szakmai kiállításon is nyert díjat, Fehérváron több intézmény adott otthont fotóinak saját vagy csoportos tárlaton. Nagyon szeretett utazni, és kedvtelésből is fotózott, szívesen készített fotót régi épületekről, a tájképein gyakran megjelennek elhagyott helyek, portréin pedig az idős emberek.

Ezekből az alkotásokból válogattak a november 27-én, szombaton nyíló tárlatra. A VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban 15 órakor Váradi Eszter Sára, a Vörösmarty Színház színművésze osztja meg gondolatait az emlékezőkkel.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >