Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Egy év kihagyás után tért vissza a Vízivárosi Advent
Egy év kihagyás után tért vissza a Vízivárosi Advent Nyomtatás E-mail
Írta: Gáspár Péter   
2021. november 29.
Egy év kihagyás után tért vissza a Vízivárosi Advent rendezvénysorozata. Az adventi programsorozat keretében több korosztály is megmutathatta ünnepi műsorát: óvodások, iskolások és nyugdíjasok műsorai színesítették az első gyertyagyújtást. A Vízivárosi Általános Iskola aulájában dr. Horváth Miklósné és Deák Lajosné önkormányzati képviselők, valamint Berze János református lelkész közösen gyújtotta meg az első gyertyát az adventi koszorún.

 

 

A tavalyi évi szünet után tért vissza újra a Vízivárosi Advent hagyományos rendezvénysorozata a városrészbe. Az idén a szokásos négy adventi szombat helyett három alkalommal rendeznek programokat, mivel a december 11-i szombat munkanap, ezért a harmadik és a negyedik hétvégén esedékes programokat összevonták. Az első gyertyagyújtás alkalmával a Hétpettyes Óvoda nagycsoportosainak műsorát láthatta Holdapó és a kíváncsi kiscsillag címmel a vízivárosi advent közönsége, majd Girbe-gurba fenyőfa címmel a Hétvezér iskola 2.B osztályának műsora következett. Ezt követte az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI ünnepi összeállítása, valamint a Széna Téri Általános Iskola 2.B osztályának előadása. Az első adventi alkalom ünnepi műsorát a Nosztalgia Nyugdíjas Klub fellépése zárta.

Az adventi heteket dr. Horváth Miklósné, Víziváros önkormányzati képviselője nyitotta meg, kiemelve, hogy amikor ilyen nagy a közéleti lárma és egy megzavarodott világban érezhetjük magunkat, akkor a lényeg megtalálásához tudatosan kell elcsendesedni: "Ilyenkor tudjuk csak súlyozni azokat a dolgokat, hogy mi az ami nekünk jó, és mi az amit el kellene hagyni, félretenni, erre jó alkalom ez az adventi négy hét. Ez a várakozás nem lehet egy passzív várakozás, mert valaki közeledik: a karácsony napján megtestesülő szeretet. Ha ezt a szeretetet nyitott szívvel tudjuk várni, akkor talán az életünk nemcsak erre a négy hétre változik meg, hanem életmódot is tudunk váltani.."

Köszöntötte a résztvevőket a 11. számú választókörzet önkormányzati képviselője, Deák Lajosné is, aki szeretetteljes, örömteli délutánra invitálta a résztvevőket: "Szeretetteljes ez a délután, hiszen a gyerekeink fognak műsort adni és örömteli, mert ők azért készültek, hogy mi boldogok legyünk és hogy ezen a napon egy nagy családként tudjunk közösen együtt lenni" Deák Lajosné köszönetet mondott a pedagógusoknak is, akik fáradhatatlan munkával készítették fel az óvodás és iskolás gyerekeket az adventi előadásukra.

Az ünnepi műsor előtt Berze János református lelkész osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal...Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.” - idézte János evangéliumát a lelkész, aki szerint a teljesség szóra lehet emberi szinonimákat keresni, mint például a megelégedettség, a jólét, az Isten azonban sokkal többet akar adni, mert amihez a valódi teljesség kötődik, az a szeretet.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >