Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Fehérvári zenei tehetség a Virtuózokban Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2021. november 30.
Fehérvári zenei tehetségnek szurkolhatunk, és szavazatunkkal a Közönségdíjra javasolhatjuk a Virtuózok komolyzenei műsorban. Varga Nadin, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium 11. osztályos zongora és zeneszerzés szakon tanuló diákja több száz jelentkező közül került be a televíziós előválogatóba, ahol a zsűritől rendkívül pozitív értékelést kapott.

 

 

Varga Nadin több nemzetközi zeneszerző versenyen kapott már első díjat, a napokban is egy neves amerikai zeneszerző versenyen maximális pontszámmal Grand Prize díjat ért el Körbinduló kórusművével, amelyet a szakgimnáziumban vettek fel tanárai és diáktársai segítségével. Több ösztöndíjat is elnyert, kitűnő tanuló és más területeken is tehetséges. Nagyon szeret rajzolni, és dobolni is tanul, mert az egyik célja, hogy minél több hangszert ismerjen meg.

A tehetséges fiatal nevezett a Duna TV komolyzenei tehetségkutató műsorába. Több száz jelentkező közül került be a Virtuózok televíziós előválogatóba, ahol a zsűritől rendkívül pozitív értékelést kapott. "Lélegzetelállító volt a produkciód! Ez a fajta érzelmi gazdagság teljesen lenyűgöz, ami benned van!" – hangzott el, miután meghallgatták S.Rachmaninov H-moll Prelude művét Nadin előadásában.

A Virtuózok V4+ heti adásaiban bemutatott résztvevők közül lehetőség van a közönségnek is dönteni hetente 1 közönségdíjas kiválasztásával. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a Virtuózok honlapján közzétett szavazófelületen regisztrálnak és a belépés időpontjában 18 évesek, vagy annál idősebbek. Varga Nadinra december 2-ig adhatjuk le szavazatinkat. A játék során nem csak Nadin, hanem a fehérvári szakgimnázium is nyerhet 100.000 Ft értékű kottavásárlási utalványt.

A Virtuózok második válogatója – benne Varga Nadin produkciója is – az alábbi linken visszanézhető:

https://www.youtube.com/watch?v=Be8VVboy_Co

Szavazzunk Varga Nadinra!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >