Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Módosul a Nyitott Tornatermek decemberi programja Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2021. december 01.
Decemberben is több sportolási lehetőséggel várja az érdeklődőket a Nyitott Tornatermek program. Az iskolák egész területén kötelező lesz a maszkviselés, kivéve azoknak, akik a pályákon sportolnak. A részletes programot közleményünkben olvashatják.

 

 
Az alább felsorolt nyitott tornatermes lehetőségeken csak az a 12 év feletti személy vehet részt, aki a helyszíneken az iskola portásánál fényképes igazolvánnyal tudja igazolni magát. Fontos továbbá, hogy a pihenő – mozgást nem végző – személyeknek kötelezően maszkot kell viselniük.
Jelentkezni érkezési sorrendben a megadott helyszíneken a meghatározott időben lehet. A pályákra a helyszínen felvett tiszta talpú sportcipőben vagy tornacipőben lehet belépni, a sporteszközöket (pl. asztalitenisz ütőt) a résztvevőknek maguknak kell biztosítaniuk. Minden résztvevő a saját felelősségére vesz részt a sportolási lehetőségeken.
A 2021.december 1-től 2021. december 21-ig érvényes program:

HÉTFŐ
17.00-19.00  FLOORBALL  Munkácsy Mihály Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10.)
17.00-19.00  TOLLASLABDÁZÁS   Árpád Technikum  tornaterme Bejárat: az iskola főbejáratán (Szfvárr, Seregélyesi út 88.-90.)
18.30-20.00   RÖPLABDA Bugát Pál Technikum  tornatermében Bejárat: az iskola főbejáratán (Székesfehérvár, Gyümölcs utca 15.)
19.00-20.30  TOLLASLABDÁZÁS  3 pályán,  ½  tornateremben  Tóparti Gimn. (Szfvár, Fürdősor  5.) Bejárat: a főbejáraton
20.30-21.30  TOLLASLABDÁZÁS  6 pályán,  egész teremben  (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül)
Tóparti Gimnázium tornatermében (Székesfehérvár, Fürdősor  5.) Bejárat: a főbejáraton
KEDD
19.00-20.30  TOLLASLABDÁZÁS  3 pályán,  ½  tornateremben  Tóparti Gimn. (Szfvár, Fürdősor  5.) Bejárat: a főbejáraton
19.00-21.00  TOLLASLABDÁZÁS     Vasvári Pál Ált. Isk. teljes tornatermében  (Székesfehérvár, György Oszkár tér 3.)
20.00-21.30  TOLLASLABDÁZÁS  Teleki B. Gimn. és Ált. Iskola Sziget utcai tornatermében (Székesfehérvár, Sziget utca 1.)
20.30-21.30  TOLLASLABDÁZÁS  Tóparti Gimnázium tornatermében (Székesfehérvár, Fürdősor  5.) Bejárat: a főbejáraton
SZERDA
17.00-19.00  FLOORBALL   Munkácsy Mihály Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10.)
17.00-19.00  TOLLASLABDÁZÁS Árpád Technikum  tornaterme Bejárat: az iskola főbejáratán (Szfvár, Seregélyesi út 88.-90.)
19.00-21.30  TOLLASLABDÁZÁS  6 pályán,  egész teremben  (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül)
Tóparti Gimnázium tornatermében (Székesfehérvár, Fürdősor  5.) Bejárat: a főbejáraton
CSÜTÖRTÖK 
18.30-20.00   RÖPLABDA  (12 évesektől   Bugát Pál Technikum  egész  tornatermében  (Szfvár, Gyümölcs u. 15. )
19.00-20.30  TOLLASLABDÁZÁS  3 pályán,  ½  tornateremben  Tóparti Gimn. (Szfvár, Fürdősor  5.) Bejárat: a főbejáraton
19.00-21.00  TOLLASLABDÁZÁS  Vasvári Pál Általános Iskola tornatermében  (Székesfehérvár, György Oszkár tér 3.)
20.30-21.30  TOLLASLABDÁZÁS  6 pályán,  egész teremben  (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül)
Tóparti Gimnázium tornatermében (Székesfehérvár, Fürdősor  5.) Bejárat: a főbejáraton
PÉNTEK 
17.00-20.00  TEKÉZÉS   4 pályán,  az egész tekecsarnokban  (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül)
(a helyszínen felvett tiszta talpú sportcipőben lehet csak tekézni !)
KÖFÉM S.C. TEKECSARNOKA (Székesfehérvár, Titeli utca  felöli tekecsarnok főbejáratán)
19.00-20.00  TOLLASLABDÁZÁS  3 pályán,  egész teremben  (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül)
Kossuth L. Ált. Isk. (nagy) tornatermében: (Szfvár, Pozsonyi út 99.) Bejárat az udvar felöl a  tornatermi oldalsó bejáraton
19.00-21.00  TOLLASLABDÁZÁS  4 pályán,  egész teremben  (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül)
Vasvári Pál  Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, György Oszkár tér 3.)
19.00-21.30  TOLLASLABDÁZÁS  6 pályán,  egész teremben  (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül)
Tóparti Gimnázium tornatermében  (Székesfehérvár, Fürdősor  5.) B Bejárat: a főbejáraton
20.00-21.30  TOLLASLABDÁZÁS  4 pályán,  egész teremben  (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül)
Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai tornatermében (Székesfehérvár, Sziget utca 1.)
20.00-21.45  ASZTALITENISZ  12 asztalon,  egész teremben  12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül)
Németh László Általános Iskola tornatermében  (Székesfehérvár, Salétrom utca 4-6.) Bejárat a főbejáraton 
SZOMBAT
09.00-10.00  TEREMLABDARÚGÁS  (12-14 éves korig, fiúknak ajánlott)  tiszta talpú sportcipőben lehet csak focizni!
Kossuth L. Ált. Isk. (nagy) tornatermében: (Szfvár, Pozsonyi út 99.) Bejárat az udvar felöl a tornatermi oldalsó ajtón
09.00-12.00  TEREMLABDARÚGÁS  (12 éves kortól,  fiúknak ajánlott)  tiszta talpú sportcipőben lehet csak focizni!
Vörösmarty Mihály Technikum tornatermében  (Székesfehérvár, Balatoni út 143.) Bejárat az udvar felöl!
09.00-12.00  KOSÁRLABDÁZÁS  (12 éves kortól ajánlott) nemre való tekintet nélkül, tiszta talpú cipőben lehet csak kosarazni!
Vasvári Pál  Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, György Oszkár tér 3.)
10.00-12.00  TEREMLABDARÚGÁS  (14 éves kortól, fiúknak ajánlott)  tiszta talpú sportcipőben lehet csak focizni!
Kossuth L. Ált. Isk. (nagy) tornatermében: (Szfvár, Pozsonyi út 99.) Bejárat az udvar felöl a tornatermi oldalsó ajtón
VASÁRNAP 
09.00-12.00  KOSÁRLABDÁZÁS  (12 éves kortól ajánlott) nemre való tekintet nélkül, tiszta talpú cipőben lehet csak kosarazni!
Ezredéves  Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Havranek J. út  4.) a Móri út felöli tornatermi bejáraton)
14.00-17.00  TEREMLABDARÚGÁS  (12 éves kortól fiúknak ajánlott)  tiszta talpú sportcipőben lehet csak focizni!
(Bejárat: a sportpályák felől, a tornaterem  hátsó bejáratán !)
Árpád Technikum , Szakképző Iskola és kollégium tornatermében (Székesfehérvár, Seregélyesi út 88.-90.)

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >