Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Kisközösségi rádióból egy nagy közösség született Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2021. december 02.
A magyar rádiózás napján, december 1-jén ünnepelte 10+1, azaz 11. születésnapját a Táska Rádió. A Lánczos Kornél Gimnázium kisközösségi rádiója 2010-ben szólalt meg az éterben, és az egy évtized alatt több mint 250 diák vett részt a napi műsorok szerkesztésében, készítésében – hangzott el a szerdai ünnepi rendezvényen, ahol a város nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a szerkesztőség egykori és mai tagjait.

 

A 97.5 Táska Rádió Székesfehérvár kisközösségi diákrádiója, amely a Lánczos Kornél Gimnázium padlásterében lelkes közösségként működik. A stáb tagjai Székesfehérvár általános iskoláiból és középiskoláiból kerülnek ki. A 2010-ben indult rádió tavaly ünnepelte volna kerek évfordulóját, de a járvány miatt elmaradt az ünnepség. Így azt most, a 10+1. születésnapon, a magyar rádiózás napján rendezték meg.

A jeles eseményen a szerkesztőség egykori és jelenlegi tagjait dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte. Mindenki, aki ennek az iskolának a sorsáért dolgozott, mindent megtett annak érdekében, hogy ez a rádió létrejöjjön és folyamatosan fejlődjön, de ez a tíz plusz egy év nem lett volna elképzelhető a fiatalok nélkül, emelte ki a polgármester. Hozzátette, a Lánczos Kornél Gimnázium nagyon fontos márkája lett a Táska Rádió, ami túlmutat az iskola keretein, jól ismert szereplője a helyi média világának. Élményt és tudást ad a fiataloknak, és a közösségi létből adódóan egy olyan kapcsolati rendszert, amely egy életen át elkíséri őket. 

Az országban 13 kisközösségi rádió működik, ebből kettő Székesfehérváron. A városnak rendkívül színes, példaszerű a médiaélete, mondta köszöntőjében Meszleny László, a Médiatanács tagja. A székesfehérvári és Fejér megyei kötődésű média- és kommunikációs tanácsadó mesélt a diákoknak újságírói pályájának kezdetéről, a hivatás szépségéről és nehézségeiről egyaránt, és arra biztatta őket, ne adják fel álmaikat.

A rádió a padláson egy apró stúdióból indult, mára pedig egy több helyiségből álló, modern szerkesztőséggé vált, amelynek a közösség adja a lelkét, hangsúlyozta a 25 éves oktatási intézményt vezető Kovács Gergely. Az igazgató köszönetet mondott a diákoknak elkötelezettségükért a rádió és annak hallgatói felé, megköszönte kollégái és a támogatók munkáját és a rádióhallgatók figyelmét egyaránt.  „Mi egy kisközösségi rádióként indultunk, ma is akként működünk, de bátran mondhatom, nagy közösség lettünk. Közel 250 műsorvezető szólt a rádióban az elmúlt 11 év alatt, mondta Ollerinyi Tamás programigazgató, felidézve a 10 évvel ezelőtti indulást.

Az ünnepség keretében a meghívott vendégek egy-egy, a Táska Rádió életét megörökítő fotóval bővítették a szerkesztőségben nyílt kamarakiállítást. A nap kötetlen beszélgetésekkel folytatódott.

A helyszínen készült fotók megtekinthetőek a Galériában, a "hangos" születésnap pedig az ÖKK Podcast legfrissebb epizódjában hallható.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >