Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Hanuka alkalmából közösségi futást és gyertyagyújtást tartottak Nyomtatás E-mail
Írta: Józsa Dávid   
2021. december 06.
A fény ünnepének alkalmából a Székesfehérvári Zsidó Hitközség tagjai meggyújtották a nyolcadik, azaz utolsó gyertyát is aVárkörúton található imatermük udvarán. A gyertyagyújtás előtt több tucat futó részvételével rendezték meg a Maccabi VAC hanuka közösségi futást is.

 

 

A hanuka, vagy más néven a fények ünnepe a zsidó vallás legismertebb ünnepe. A zsidó hitközségek ilyenkor a jeruzsálemi szentély megtisztítását, újraavátását és a nyolc napon át égő mécses csodáját ünneplik, valamint megajándékozzák a gyermekeket és kirakják az ablakokba a jellegzetes gyertyatartókat. A résztvevőket Barna Ágnes Rozália, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség idén megválasztott elnöke köszöntötte, aki beszédében Neubarth István korábbi elnök munkáját is megköszönte. „A hanuka nem csak a vallásról szól, egyben egy közösség és egy hovatartozás ünnepe is, ami jelzi: van hova eljönni.” – zárta gondolatait az elnök.

„A legjobb, ami történhetett, hogy egy nagyon vegyes társaság gyűlt össze, és köszönti most a hanukát. Van, akinek a hanuka egy érdekesség, van, aki számára ünnep, és van  aki azt szeretné kifejezni, hogy fontos számára a város és a zsidó hitközség kapcsolata. Ezeket egy dolog köti össze: mindegyik jó szándékú közeledés. Ezek a szándékok, reméljük, hogy összeadódnak és nem csak a szó fizikai értelmében, hanem szellemi és lelki értelemben is tudnak majd világítani itt Székesfehérváron és szerte a világban.” – mondta Darvas István főrabbi, majd az úgynevezett szolgagyertya meggyújtása után a hitközség tagjai mind a nyolc gyertyát meggyújtották.

A város és a hitközség kapcsolatát erősítendő Lehrner Zsolt alpolgármester is részt vett a gyertyagyújtáson. Mint elmondta, fontos a városnak a vallási sokszínűség. A város címerében is szereplő nyitott kapu ezt a fajta nyitottságot is jelképezi. A gyertyagyújtás előtt zajlott le a Maccabi VAC hanuka közösségi futás is, amely Székesfehérvár belvárosából indulva négy kilométeres távot ölelt fel. A futás végén minden résztvevő egy különleges befutóérmet kapott, majd a nyolc gyertya meggyújtása után közös fánkozás és beszélgetés vette kezdetét

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >