Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Legyen nyitva a szemünk! - megkezdődött az ökumenikus imahét Nyomtatás E-mail
Írta: Gáspár Péter   
2022. január 17.
Vasárnap a Széchenyi úti református templomban kezdődött el a 2022. évi ökumenikus imahét, ahol Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspöke mondott szentbeszédet. Jövő héten egészen január 23-ig minden nap 18 órakor kezdődnek a közös imádságok a város katolikus, evangélikus és református templomaiban, valamint baptista imaházában.

 

 

Az ökumenikus nemzetközi imahét a keresztény egyházak közös imahete, amely január 23-ig, jövő vasárnapig tart Székesfehérváron. A több mint 100 éves hagyománnyal rendelkező hét anyagát idén a Közel-keleti Egyházak Tanácsa állította össze, mottója: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2).

Vasárnap a Széchenyi úti református templomban kezdődött el az imahét, ahol házigazdaként Szász Zoltán református lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, majd az ökumené jegyében a történelmi egyházak képviselői olvastak fel az evangéliumból. Az imahét első alkalmán az ökumenikus énekkart hallhatták a hívek. A 2022. évi székesfehérvári ökumenikus imahét megnyitóján részt vett többek között Bencze András evangélikus lelkész, püspök helyettes, Berze János református lelkész és Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspöke is.

Spányi Antal megyés püspök szentbeszédében arról szólt, hogy Isten mindig ad jeleket, nem hagyja kétségek között az embert. A püspök beszédében Benedek pápától idézett, aki szerint „történelmünk valódi problémája, hogy Isten eltűnőben van az emberiség látóhatáráról, és az Istentől fakadó fény halványulásával az emberiség irányvesztetté válik, aminek romboló hatása egyre nyilvánvalóbb.”

"Pedig az Isten ugyanúgy itt van, jelen van, azokat a csodákat, üzeneteket, azokat a történéseket ma is véghez viszi az életünkben, a történelmünkben, az emberiség életében... A kérdés csak az, hogy megnyitjuk-e a szemünket, kitárjuk-e a lelkünket, nyitva lesz-e a szívünk, hogy megértsük Isten szavát, megértsük Isten közelségét, megértsük Isten látogatását? Legyen nyitva a szemünk, nemcsak azért, hogy gödörbe ne essünk, hogy ne vezessünk vakon, hanem azért is, mert ha meglátjuk, akkor ezekről a jelekről tanúságot kell tennünk." - fogalmazott Spányi Antal püspök, kiemelve, hogy ma nagy szükség van arra, hogy a keresztény ember, a Krisztust szerető, követő ember tanúságot tegyen a világban. 

A város katolikus, evangélikus és református templomaiban, valamint baptista imaházában jövő héten minden nap 18.00 órakor kezdődnek a közös imádságok, az alábbiak szerint:
Január 17. hétfő - Baptista imaház
Bencze András evangélikus lelkész, püspök helyettes

Január 18. kedd - Baptista imaház
Tóth Tamás katolikus plébános

Január 19. szerda - Budai úti református templom
Szemerei János, a Nyugat Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke

Január 20. csütörtök - Evangélikus templom
Kovács Dániel baptista lelkipásztor

Január 21. péntek - Evangélikus templom
Berze János református lelkész

Január 22. szombat - Jézus Szíve templom
Sinka Csaba baptista lelkipásztor

Január 23. vasárnap - Prohászka templom
Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke
 

 
< Előző   Következő >