Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A láz barát vagy ellenség? Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2022. január 28.
Miért vagyunk lázasak? Milyen veszélyei vannak a magas testhőmérsékletnek? Mit tegyünk, ha lázasak vagyunk? – Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

 

 

„Évszázadok óta, de különösen az utóbbi évtizedekben terjed el a köztudatban egy olyan nézet, hogy a láz ellenség, ami ellen mindig és mindenáron küzdeni kell. Talán mi, orvosok is tehetünk erről, mert nem világítunk rá egyértelműen arra, hogy ez helytelen hozzáállás” – jelentette ki dr. Kovács László, amikor a lázról beszélgettünk.

 

Kifejtette, hogy amikor valamilyen sérülés, seb keletkezik a testünkön, az érintett felületen kórokozók hatolhatnak be és a szervezet ilyenkor blokkolja a terjedésüket, amit mi helyi gyulladásként tapasztalunk meg. Az adott területen bőrpír jelentkezik és melegebbnek érezzük a környezeténél, esetleg meg is duzzadhat.

 

 „A láz az immunrendszer számára „startlövés”…”

Pixabay

 

Ez a helyi melegség tehát része a védekezésnek, mert a baktériumok és vírusok fehérjéi - mint minden fehérje - hőérzékenyek, ezért magasabb hőmérsékleten kevésbé képesek tenyészni, szaporodni. Az immunrendszer így hatékonyabban tud megküzdeni a fertőzéssel. Lényegében ugyanez történik akkor is, ha például a légutakon keresztül jut be a szervezetbe vírus vagy baktérium.

 

Viszont, mivel a fertőzés ilyenkor az egész szervezetet érinti, nemcsak helyi, hanem az egész testre kiterjedő melegre, magasabb hőmérsékletre van szükség a megfelelő védekezéshez. Ezt nevezzük láznak. Megnyugtatásul nem árt tudni, hogy a szervezet (hőre érzékenyebb) saját fehérjéit úgynevezett hő-sokk fehérjékkel védi a láz okozta felmelegedés esetleges hátrányos hatásaitól.

 

„A láz az immunrendszer számára "startlövés", mert a fehérvérsejtek a láz által riasztva aktiválódnak és a vérbe áramlanak, hogy gátolják a kórokozók szaporodását és végső soron elpusztítsák azokat. Ha ilyenkor azonnal lázcsillapítót adunk, ez a védekezés blokkolódhat, vagy legalábbis gyengül.” – magyarázta az orvos – „Egy André Lwoff nevű tudós 1965-ben Nobel-díjat kapott az ezirányú kutatásaiért. Beszédében azt mondta, reméli, hogy tíz évnél nem tart majd tovább, amíg eredményei átkerülnek a gyakorlatba. Azóta eltelt több, mint ötven év, de a konzekvenciákat még mindig nem igazán fogadta be a gyakorlat, a lázat sajnos a mai napig rutinból csökkentik.”

 

 
 
A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:
 
 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >