Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Különleges koncertek az ARSO májusi programjában Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2022. május 06.
Zeneszóval, párbeszéddel és kis éji muzsikával várja a zenekedvelőket májusban három helyszínen az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban kamarakoncert-sorozat indul május 7-én, szombaton, míg a Magyar Klasszikus Zene napján kortárs zeneszerzők művei lépnek diskurzusba a 20. század immár klasszikusnak számító mestere, Kodály Zoltán kompozícióival. A Kortárs Művészeti Fesztiválon többek között vonósnégyesre hangszerelt Blahalouisiana-dalok csendülnek fel május 20-án a Csónakázó-tó partján.

 

 

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar színes májusi programmal készül, amelynek koncertjein klasszikus, kortárs és könnyűzene is megszólal: együtt, külön-külön, egymásra válaszolva. Ennek első állomása az a kamarakoncert-sorozat lesz, amely május 7-én indul a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum udvarán. A 18 órakor kezdődő Zene-Szó sorozat házigazdája dr. Szabó Balázs zenetörténész, az ARSO művészeti tanácsadója lesz, aki az ifjú Mozart két alkotását ismerteti meg a közönséggel. A 4. C-dúr vonósnégyest (K. 157) és a 2. D-dúr vonósnégyest (K. 155) Bujtor Balázs, Burján Gabriella (hegedű), Kiss Katalin (brácsa) és Valkó Béla (gordonka) zeneművészek szólaltatják meg. A koncert múzeumi belépővel látogatható.

A Magyar Klasszikus Zene napi koncert május 16-án, hétfőn 19 órakor kezdődik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István termében. A „PÁR-BESZÉD” címet viselő hangverseny programjában kortárs zeneszerzők művei lépnek diskurzusba a 20. század immár klasszikusnak számító mestere, Kodály Zoltán kompozícióival. Eötvös Péter 2014-ben keletkezett, 2016-ban átdogozott „Dialog mit Mozart – Da Capo für Orchester” című darabja a zeneszerző által kiválasztott Mozart-töredékekre reagál a saját zenei nyelvén. Dobri Dániel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs zenei vezetőjének From Do to Do című harsonaversenye ősbemutatóként csendül fel Dobi János és a zenekar előadásában. A közönség hallhatja még Kodály Zoltán: Nyári este és Marosszéki táncok című művét is. A hangverseny dirigense az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, Dobszay Péter Junior Prima-díjas karmester lesz. A koncert előtt a kortárs zene izgalmas világába kalauzoló „Pár-beszéd”-re várják az érdeklődőket: Dobri Dánielt dr. Szabó Balázs zenetörténész kérdezi a bemutatandó harsonaverseny műhelytitkairól 18.15 órától a művelődési ház földszinti Galériájában.

A mindig izgalmas találkozásokat ígérő Kortárs Művészeti Fesztivál keretében május 20-án, pénteken 20 órakor különleges élményben lehet részük mindazoknak, akik a Csónakázó-tó partján járnak. Az Éjjel a főutcán koncerten Mozart-művek mellett vonósnégyesre hangszerelve Blahalouisiana-dalok és Dobri Dániel: Shakespeare Sonnets műve hangzik el az ARSO vonósnégyes: Ilosfai Csenge, Burján Gabriella (hegedű), Pillár Tamás (brácsa), Valkó Béla (cselló) előadásában. Szólót énekel: Schoblocher Barbara és Tatai Nóra.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >