Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Szerdán érkezik a Tour de Hongrie
Szerdán érkezik a Tour de Hongrie Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2022. május 11.
Szerdán délután a Zichy ligetnél ér célba a Tour de Hongrie első szakaszának mezőnye. Az évről évre egyre nagyobb presztízst jelentő kerékpárverseny útvonala 905 kilométert ölel fel, ebből 197,5 kilométer lesz csak az első szakasz. A Zichy ligetnél nagy hajrára lehet számítani.

 

Május 11-én szerdán, nem sokkal 18 óra előtt érkezik a 43. Tour de Hongrie mezőnye a székesfehérvári befutóhoz. A tizenegy WorldTeamet felvonultató versenyen az eddigi legerősebb mezőny alakult ki. Jól jelzi a Tour de Hongrie presztízsének növekedését, hogy a Giro d’Italia magyarországi szakaszai után több WorldTeam is hazánkban hagyta a stábjának egy részét. Összesen tizennégy olyan csapat áll rajthoz, akik a Giron is részt vettek. Idén először – a kerékpárversenyek hagyományaihoz csatlakozva – a Tour de Hongrie-n is elindul a reklámkaraván, ami Székesfehérvárra körülbelül 30-40 perccel a mezőny előtt érkezik. A látványos autókonvoj ajándékokkal, táncosokkal és zenével buzdítja majd a Zichy ligethez kilátogató szurkolókat.

A Csákvárról induló első szakaszon számos magyar versenyzőnek szoríthatunk: a magyar válogatott tagjain kívül elindul Dina Márton, Kusztor Péter, Szarka Gergő és Filutás Viktor is. A legjobb összetett eredmény Dina Mártontól várható, aki már a Giro d’Italia mezőnyében is induló EOLO-Kometa színeiben ül bringára.

A versennyel kapcsolatos forgalomkorlátozásokról és terelésekről ide kattintva tájékozódhatnak.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >