Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Kiélezett hajrával ért véget a Tour de Hongrie székesfehérvári befutója Nyomtatás E-mail
Írta: Józsa Dávid   
2022. május 12.
Nem egész egy héttel a Giro d’Italia székesfehérvári részhajrája után újra kerékpárversenyt köszönthetett Székesfehérvár. Ezúttal a 43. Tour de Hongrie első szakaszának befutójáért szurkolhattak a Zichy ligethez kilátogatók. Az izgalmas hajrát hozó utolsó métereket sok száz fehérvári szurkolta végig.

 

 

Nem sokkal negyed kettő után Csákvárról rajtolt el a 43. Tour de Hongrie mezőnye. Az összesen 198 kilométeres első szakasz során a versenyzők három kör megtétele után fordultak rá a székesfehérvári finisre. A verseny rögtön az első percekben tartogatott izgalmakat: kialakult egy ötfős szökevénycsapat, akik között két magyarnak, Filutás Viktornak és Dina Mártonnak is sikerült meglógnia. A szökevények két-három percnél nagyobb előnyre nem tudtak szert tenni, de ezt az iramot stabilan diktálták Fejér megyében cikázva.

Eközben a Zichy liget környéke már kora délután Tour de Hongrie lázban égett. A versenyszponzorok standjainál tömött sorokban várakoztak a szurkolók, hogy kipróbálhassák magukat bicikliszerelésben, vagy éppen időre tekerésben. Öt óra után aztán befutott a Tour de Hongrie látványos felvezető karavánja. A Giro d’Italiához hasonlóan a konvoj tagjai itt is hangos zenével és ajándékosztással hozták versenyhangulatba a kordon mellett helyet foglaló nézőket. Érdekesség, hogy a Tour de Hongrie történetében először indult el ilyen karaván, hagyományteremtő jelleggel. Ekkora a versenyzők már 30 kilométeren belül voltak, Filutás Viktor – aki hegyi- és sprinthajrát is nyert - épphogy leszakadt a szökevényektől, akiknek az előnye rohamosan fogyni kezdett.

A Mészáros Lázár utca körforgalmánál már csak néhány másodperc előnye maradt a szökevényeknek, Dina Márton át is adta a vezetést az amerikai Joey Rosskopfnak, de az élen haladók teljesen elkészültek erejükkel. A Dózsa György úton felsorakozó szurkolók aztán őrületes hajrát láthattak: az olimpiai bajnok Viviani a hatodik helyről száguldva próbálta befogni az első helyen tekerő Olav Kooijt. A holland Kooij állta a sarat és mindössze néhány centivel, de behúzta az első szakaszt.

Az összetett első helynek Kooij örülhetett, akinek a Stephen Roche kerékpáros-legenda, Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője, valamint Mészáros Attila alpolgármester adta át a sárga trikót. Dina Márton kapta a legjobb magyar versenyzőnek járó fehér mezt és az ötödik helyről folytatja a versenyt. Filutás Viktor remek sprintjeinek köszönhetően ugyan a hatodik helyen áll összetettben, de 20 kilométerre a céltól nagyot bukott, a baleset során szerzett sérülése miatt pedig valószínűleg nem tudja folytatni a Tour de Hongrie-t.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >