Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow A leginkább rászoruló fehérváriakat segíti a települési támogatás
A leginkább rászoruló fehérváriakat segíti a települési támogatás Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2022. augusztus 15.
A legnehezebb anyagi helyzetben lévő és a leginkább kiszolgáltatott székesfehérváriakat segíti az energia-veszélyhelyzeti települési támogatási program, melyet a város Önkormányzata indít.

 

A rezsitámogatást az egyedül élők, gyermeküket/gyermekeiket egyedül nevelők, valamint a legalább négy gyermeket nevelő nagycsaládosok igényelhetik, akiknek az egy főre eső nettó jövedelme nem haladja meg a havi 115.000 forintot. A támogatás villanyra és gázra, illetve tűzifára is igényelhető. A Közgyűlés jövő csütörtökön tárgyal a programról, melynek részleteit sajtótájékoztatón ismertette Székesfehérvár polgármestere.

Dr. Cser-Palkovics András augusztus 2-án jelentette be, hogy az Önkormányzat rezsitámogatási programmal segíti a rászoruló székesfehérváriakat. A Polgármesteri Hivatal szakemberei azóta előkészítették a Székesfehérvári Veszélyhelyzeti Lakásfenntartást segítő Települési Támogatás Program feltételrendszerét, hogy kifejezetten azokat segítsék, akik a legnehezebb anyagi helyzetben vannak és a legkiszolgáltatottabbak az energiaár változásainak.  Szempont volt az is, hogy a hosszú évek óta tartó, sok területre kiterjedő és nagyon magas összegű állami támogatási rendszereket kiegészítsék. A tervezetet az augusztus 18-i közgyűlésre terjesztik be, hogy a testület meghatározza és elfogadja annak végleges változatát.

„Az Önkormányzat nem rendelkezik pontos adatokkal a rászorulti kör nagyságát illetően, hiszen sem az áram- és gázszolgáltatáshoz, sem a tűzifához – a szociális alapút kivéve - nincs hatásköre, így nem állnak rendelkezésre fogyasztói adatok. Egészen biztos, hogy a most megalkotott program finomhangolására lesz szükség.”
– fogalmazott a polgármester.

A támogatás az áramra és gázra, illetve tűzifára igényelhető. Az önkormányzati rezsitámogatást azok az egyedül élők, gyermeküket/gyermekeiket egyedül nevelők, valamint a legalább négy gyermeket nevelő nagycsaládosok igényelhetik, akiknek egy főre eső nettó jövedelme nem haladja meg a havi 115.000 forintot.
Ez jóval magasabb, mint az egyéb önkormányzati szociális támogatások esetében, hiszen ott ez az érték 71.250 forint/fő érték. Az önkormányzat közvetlenül a jogosultaknak juttatja el a pénzbeli támogatást átutalással, vagy a postai úton.

A támogatási program elemei:

  • A villanyszámla átlagfogyasztáshoz feletti részéhez legfeljebb 5.000 Ft/hó támogatást lehet igényelni az önkormányzattól a majdani önkormányzati rendeletben meghatározott feltétek megléte esetén és eljárás alapján.
  • A gázszámla átlagfogyasztás feletti részéhez legfeljebb 15.000 Ft/hó
  • Egyszer támogatás tűzifa vásárlásához: 75.000 Ft/fő. Ennek átutalása előtt az önkormányzat személyesen ellenőrizni fogja, hogy valóban van-e fatüzelésű kazán, kályha a háztartásban.

A programot megalapozó rendeletet az augusztus 18-ai közgyűlés fogadja majd el, ezt követően további tájékoztatás lesz majd a benyújtandó kérelemről és mellékleteiről. A támogatást a gáz és a villany esetében szeptember 1-től lehet majd igényelni, tűzifa esetében pedig várhatóan már augusztus 22-től, visszamenőlegesen a július 15. után megvásárolt, névre szóló számlával igazolt tűzifa vásárláshoz. A támogatás 6 hónapra adható, szeptember 1-től február 28-ig. Azokban a hónapban/hónapokban lesz valaki jogosult a támogatásra, amelyikben lakossági piaci árat is fizetett és csak ezen összegre, legfeljebb a támogatási összeg erejéig. Villany, gáz és tűzifa párhuzamosan igényelhető.

Mind a jogosultak körében, mind a támogatások mértékében lehet még mozgástere az Önkormányzatnak a megfelelő adatok birtokában, amennyiben a költségvetési fedezetet is biztosítani tudja. A program hosszabbításáról a 2023. évi költségvetés egyidejű elfogadásával döntenek.

Felmerült a támogatotti kör lehetséges bővítése, ide sorolhatják a későbbiekben a nyugdíjas házaspárokat, valamint az egy háztartásban élő több generációs családokat is.  A polgármester arra kérte a fehérváriakat, hogy ha speciális élethelyzetben vannak – például több generációs a háztartás, két háztartás van egy villany-, vagy gázórán, kiemelten hátrányos helyzetűek – írásban jelentkezzenek az Önkormányzatnál. Az információk gyűjtése elsődleges feltétele a precízebb támogatási rendszer kidolgozásának.

A programot az idei költségvetésből finanszírozza a város önkormányzati forrásból, valamint a menekültek segítésére létrehozott számlán szereplő összegek átcsoportosításából.  Az első 25 millió forint átcsoportosítása megkezdődött. A rezsitámogatási program becsült összege 100-200 millió forint között is lehet.  Ezt úgy lehet finanszírozni, hogy közben az önkormányzati intézmények és létesítmények rezsiköltségei brutálisan megemelkednek, amit szintén ki kell tudni gazdálkodni. A polgármester elmondta, jelenlegi információk szerint az áram esetében mintegy háromszoros, a gáz esetében négyszeres lesz a rezsiemelkedés.

A polgármester hozzátette, továbbra is él a szociális tűzifa támogatási program, emellett az Önkormányzat egy LED csereprogramot indítását is tervezi a lakosság körében a fogyasztás csökkentésének elérésére. Ez utóbbi esetében a tárgyalások már elkezdődtek a piaci szereplőkkel. A részletekről a későbbiekben adnak tájékoztatást.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >