Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kék hírek arrow In memoriam dr. Rábaközi Ferenc
In memoriam dr. Rábaközi Ferenc Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2022. szeptember 02.
Szomorú kötelességének eleget téve adja hírül Székesfehérvár Önkormányzata, hogy 77 esztendős korában elhunyt dr. Rábaközi Ferenc, városunk Pro Civitate-díjas kitüntetettje, egykori önkormányzati képviselő.

 

"A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam." (Szent Pál)


Dr. Rábaközi Ferenc a rendszerváltás időszakában csatlakozott Székesfehérvár képviselőtestületéhez, 1990 októberétől két cikluson át, 1998 októberéig volt tagja a város közgyűlésének. A közösségért végzett munkát 1999-ben Pro Civitate-díjjal ismerték el.

Az elhunyt városunk szülötte, aki élete és munkássága révén is városunkhoz kötődik. Iskolái elvégzése után az IKARUS-ban helyezkedett el, aztán az akkori Víz- és Csatornaműveknél dolgozott, majd a Kossuth Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet tagja lett. Mint egykori méltatásában elhangzott, 1977-ben vezetésével indult a baromfi és szarvasmarha nagyberuházás, majd később a szövetkezet műszaki ágazatának vezetője lett. Első ízben 1988-ban választotta meg a szövetkezet tagsága vezetőségi tagnak, ettől kezdve folyamatosan részt vett a szövetkezet irányításában. Szakmailag folyamatosan képezte magát, előbb környezetvédelmi, majd gazdasági szakmérnöki diplomát szerzett, 1986-ban doktorált.

A közéletben is mindig aktív szerepet vállalt: a Kisgazdapárt alapító tagja, Alsóváros önkormányzati képviselője, valamint a Városfejlesztési Bizottság elnöke volt. Munkáját mindig kifogástalanul végezte, kollégáival jó szakmai és emberi kapcsolatokat alakított ki.

A Fehérvár hetilapban megjelent interjúban a rendszerváltás időszakáról így vallott: „Nekem tetszett, hogy az első néhány testületi ülés után, mikor megnyugodtak a kedélyek és mindenki tudomásul vette, hogy egy új világ indításánál van feladata, érdekek nélkül igyekezett ennek mindenki megfelelni. Én magam az Alsóvárosban, a választókerületemben azt tapasztaltam, hogy mindenki odafigyelt a változásokra. A miénk zömében kiskertes, családi házas övezet volt akkor is. Élő kapcsolatban voltam az emberekkel, így lehettem a város egyetlen egyéni körzetben győztes kisgazdapárti képviselője. A városfejlesztési, városüzemeltetési és környezetvédelmi bizottság elnökeként pedig az egész város fejlődésére figyelemmel kellett lennem.” 

Dr. Rábaközi Ferencet Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti, és őszinte részvétété nyilvánítja az egykori képviselő családjának, osztozik szerettei fájdalmában.

Végső búcsút 2022. szeptember 16-án 16 órától a Szent Donát-kápolnánál vesznek az elhunyttól.
 

 
< Előző   Következő >