Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Üzenjük a jelenlegi hatalomnak: Elég volt belőlük! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. június 04.

ImageSzilády Dezső szerint a Szocialista - SZDSZ kormány egy maroknyi milliárdos gazemberből áll, akik a szocialista álarc mögé bújva árulják és rabolják ki hazánkat. Ami ennél is szomorúbb, hogy ezen két párt frakciójában nem akadt húsz harminc országgyűlési képviselő, aki azt mondta volna: „Ehhez már nem adom a nevemet és nem kell a részesedés további koncból.” Mert ha lenne pár ilyen ember közöttük, akkor véget vethetnének az ország ámokfutásnak.

 

„Amikor felkértek, hogy a mai estén szóljak egy pár szót nagyon meglepődtem. Az Európa parlamenti választások kampányzáró nagygyűlésein általában politikai beszédeket szoktak mondani, én viszont nem vagyok politikus nem is nagyon értek hozzá ezért ilyen beszéddel nem készütem.” – állt a közönség elé Szilády Dezső – „Azt vállaltam, hogy megosztom Önökkel néhány gondolatomat, melyek nagyon bántanak engem a XXI. század Magyarországán.”

 

Image
.

Szilády Dezső így folyatta: Szüleimtől azt a nevelést kaptam, hogy a becsület és a hazaszeretet mindennél előrébb való. Annak ellenére, hogy én már a kádári diktatúrában jártam iskolába még is voltak tanáraim, akik történelemből vagy éppen a magyar irodalomból egy egész életre adtak útravalót számomra. Felejthetetlen óráikra még ma is emlékszem.

Azután, jött a rendszerváltás és bár tudtam, hogy nem lesz könnyű még is bizakodtam, végre eljön egy olyan időszak, és lesz egy olyan ország melyre mindannyian vágyakoztunk. Valóban nem volt könnyű az elején, de az 1998 és 2002 közötti időszakban valami elindult ebben az országban. Az Európai Unióhoz csatlakozni szándékozó volt szocialista országok közül a mi eredményeink voltak a legjobbak.

 

Image
.

Példaképül emlegették Magyarországot az összes mutatók tekintetében. Mi magyar emberek pedig büszkén emelt fejjel várhattuk felvételünket az Unióba és várhattuk az euró bevezetését is. Azután jött a 2002. évi országgyűlési választás és jöttek a szocialisták. Mit is mondtak? Emlékeznek még rá mi volt a választási kampányuk szövege?

Azt mondták, tulajdonképpen jó, amit a FIDESZ kormány elért, de ha ilyen jó az ország helyzete, akkor ők sokkal többet adnának vissza ebből az embereknek. Egyébként is Ők ennél sokkal jobban tudnák csinálni. Hazugságokkal, csalássokkal, két választást nyertek és eközben az országot gazdaságilag soha nem látott mélységbe taszították.

 

Image
.

De még ennél is nagyobb bűnt követtet el a Szocialista-SZDSZ kormány hazánkkal szemben. Az eddigi működésük során törvényeikkel és rendeleteikkel családok ezreinek tönkretételére, elsorvasztására törekedtek. Bűnt követetek el, amikor az oktatást lezüllesztették, hogy a tehetséges magyar fiataloknak ne legyen kitörési lehetősége.

Bűnt követetek el, amikor az egészségügyet módszeresen rombolták. Az hogy még van gyógyítás a magyar kórházakban az csak az orvosok és ápolók hihetetlen erőfeszítésein múlik. A magyar lakosságnak férfi tagjai tíz évvel élnek rövidebb életet, mint kétszáz kilométerre tőlünk Ausztriába. Hogyan is lehetséges az, hogy az ország ilyen mélyre csúszott?

 

Image
.

Az utakat járva azt látom, hogy a parasztok szépen megművelik a földeket. Az országban a bérből és fizetésből élők szorgalmasan dolgoznak. A multinacionális gyárak munkásai három műszakban európai társaik fizetésének hatodáért termelik gazdáiknak a profitot. Akkor hát mi az oka a mai kilátástalan helyzetnek?

Hát szerintem az az oka, hogy a jelenlegi és az ezt megelőző Szocialista - SZDSZ kormány egy maroknyi milliárdos gazemberből áll, akik a szocialista álarc mögé bújva árulják és rabolják ki hazánkat. Ami ennél is szomorúbb, hogy ezen két párt frakciójában nem akadt húsz harminc országgyűlési képviselő aki azt mondta volna, ehhez már nem adom a nevemet és nem kell a részesedés további koncból.

 

Image
.

Mert ha lenne pár ilyen ember közöttük, akkor véget vethetnének az ország ámokfutásnak. Véleményem szerint nagyon nagy a baj. Megkockáztatom azt is már nem jobb vagy baloldali kérdésről van szó. A magyar nép és Magyarország fennmaradása a kérdés. A kialakult helyzetben egyébként minden magyar állampolgárnak megvan a saját felelőssége.

Amennyiben nem teszünk semmit családunkért, hazánkért, akkor majd mit válaszolunk gyerekeinknek és unokáinknak, ha megkérdezik tőlünk miért hagytátok, hogy így legyen? Amikor már nem lesz állásunk, lakásunk, családunk, akkor már hazánk se lesz akkor már minden elveszett, akkor már késő lesz bár mit tenni!

 

Image
Fotó: Temesvári Márta

Ezért fontos, hogy az ismerőseinket és a barátainkat meggyőzzük, élni kell a választói jogukkal, mellyel egyben ítéletet is mondhatnak az elmúlt hét év kormányzati tevékenységéről.

Menjünk el mindannyian június 7. az Európa Parlamenti választásokra és szavazatunkkal üzenjük meg a jelenlegi hatalomnak, hogy elég volt belőlük!

(Folyt. köv. )

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >