Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Énekszóval készül a Kisangyalok kara advent első vasárnapjára Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2022. november 27.
Tizenhárom fehérvári általános iskola közel hétszáz diákja alkotja a Kisangyalok karát, amely vasárnap karácsonyi énekekkel adja hírül, hogy elérkezett a várakozás időszaka. November 27-én, vasárnap 17.45 órakor, a gyertyagyújtás és az ünnepi fények felkapcsolása előtt varázsolnak ünnepi hangulatot a Városház térre.

 

A Kisangyalok kara 2015 óta lép színpadra advent első vasárnapján, hogy énekszóval hirdesse, elérkezett a várakozás időszaka. Az ötlet a Fricsay-díjas Hartyáni Mária énektanártól származik. Mint mondja, az volt a célja, hogy minél több gyermeknek legyen lehetősége közösen énekelni, örömet szerezve ezzel minden résztvevőnek. Az ötlet kiváló fogadtatásra talált, hiszen amíg nyolc évvel ezelőtt is már mintegy négyszázan alkották az alkalmi énekkart, addig az idei ünnepre készülve közel hétszáz gyermek érkezett pénteken a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba, hogy közösen próbáljanak a vasárnapi fellépésre. A városi kórus Polgár Zoltánné karnagy vezetésével a beéneklést követően először „tantermi” keretek között, majd a Városház téren, az előadás helyszínén énekelte el a dalokat. 

Hartyáni Mária a műsor összeállításáról elmondta, hogy idén összeválogatták azon vidám dalokat, amelyeket a gyerekek nagyon szeretnek énekelni évről-évre. Így a tíz dal szól a várakozásról, az ünnepről és a karácsony csodájáról is. A Kisangyalok kara november 27-én, vasárnap 17.45 órakor szólal meg a Városház téri Adventi színpad előtt, majd 18 órakor gyújták meg az első gyertyát a városi adventi koszorúján.

Mindenkit szeretettel várnak!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >