Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Gyalogos-átkelőhelyek épültek a Kassai út – Vágújhelyi utca kereszteződésében Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2022. december 07.
Az iskolába járók, a turisták, a buszmegállóba érkezők biztonságos közlekedését is szolgálja az a két új gyalogos-átkelőhely, amelyet a Kassai út és a Vágújhelyi utca kereszteződésében építettek ki. A keddi műszaki átadáson elhangzott, a jelzés felfestése mellett a láthatóság érdekében öt új lámpatestet helyeztek fel, valamint akadálymentessé tettek négy járdaszakaszt.

 

Elkészült az új gyalogos-átkelőhely a Kassai út és a Vágújhelyi utca sarkán, a buszmegállók mellett. A környéken élők kérésére készült el a fejlesztés, ami nem pusztán a burkolati jelek felfestését jelentette, hiszen egy biztonságos gyalogos-átkelőhely létesítéséhez a megfelelő közvilágítást és a járdakapcsolatokat is ki kell építeni, a szegélyek szintbe süllyesztésével együtt – mondta Östör Annamária, a terület önkormányzati képviselője. A keddi műszaki átadáson elhangzott, a beruházás a városrészre fordítható fejlesztési keretből valósult meg mintegy 9 millió forintból.

A Kassai út – Vágújhelyi utca kereszteződésében különösen nagy a gyalogos forgalom, hiszen az iskolába járók, az autóbusszal közlekedők és a Bory-vár felé tartó turisták is ezen az útvonalon járnak. Az Öreghegy fejlődése magával hozza azt is, hogy a városrész gyűjtőútjain időszakosan megnő a forgalom és az úton való átkelést – különösen a buszmegállók környékén – jelentősen biztonságosabbá teszi egy-egy gyalogos-átkelőhely. Nem utolsó sorban pedig a kereszteződést használó autósok is figyelmesebben közlekednek az átkelőhelyek környékén, tette hozzá a képviselő.

 

 
< Előző   Következő >