Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Mindkét röplabdacsapat pályára lép vasárnap a VOK-ban
Mindkét röplabdacsapat pályára lép vasárnap a VOK-ban Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2023. január 13.
A MÁV Előre SC női és férfi röplabdásai is pályára lépnek vasárnap a Videoton Oktatási Központban. A férfiak a MAFC együttesét, a nők pedig a Szent Benedek Röplabda Akadémiát fogadják.

 

Fontos forduló előtt áll a MÁV Előre SC-Foxconn és a MÁV Előre SC-ST. Solar csapata. A férfi röplabdások a négy ponttal mögöttük álló MAFC-ot fogadják, győzelem esetén pedig akár a harmadik helyre is felérhetnek. A székesfehérváriaknak van is miért visszavágni, hiszen idei első mérkőzésüket 3-0 arányban elvesztették a budapesti csapat ellen. Dávid Zoltán vezetőedző úgy nyilatkozott, a csapatnak a rájátszásra kell megtalálnia a formáját, hiszen addigra a télen érkező játékosok is felveszik a ritmust. Szintén fontos meccsen lép parkettre a MÁV Előre SC-ST. Solar női röplabdacsapata a Szent Benedek Röplabda Akadémia ellen. A fehérváriak novemberben szoros meccsen, 3-2 arányban maradtak alul a Szent Benedek RA ellen. A jelenleg utolsó helyen álló MÁV Előre SC-ST. Solar egy győzelemmel már elmozdulhatna a sereghajtó pozícióból, hiszen mindössze egyetlen ponttal maradnak el az MTK csapatától. A győzelem érdekében erősítés is érkezett a csapathoz: a 185 centiméteres, 23 éves balkezes átló, Maia Patricia Dvoracek az Amerikai Egyesült Államokból érkezett a csapathoz.


2023. január 15. vasárnap 15.00

Férfi Extraliga, 13. forduló
MÁV Előre SC-Foxconn – MAFC


2023. január 15. vasárnap 18.00
Női Extraliga, 8. forduló
MÁV Előre SC-ST Solar – Szent Benedek Röplabda Akadémia
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >