Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Egyház arrow Szent Sebestyén napja a Felsővárosban 
Szent Sebestyén napja a Felsővárosban  Nyomtatás E-mail
Írta: Orosz Júlia   
2023. január 17.
Székesfehérvár egyik legrégebbi ünnepe Szent Sebestyén napja: 2023. január 20-án, pénteken is szentmisével, közösségi programmal, hagyományos ételekkel emlékeznek a városlakók a 284 évvel ezelőtti, halálos pestisjárvány idején tett fogadalomra. A szentmisét Spányi Antal megyés püspök celebrálja a Szent Sebestyén-templomban délelőtt 10 órakor.

 

 

Majd három évszázaddal ezelőtt, 1739-ben a felsővárosiak böjtöt tartottak és körmeneteken kérték Szent Sebestyén közbenjárásával Istent, hogy szabadítsa meg őket a halálos pestisjárványtól. Imáik meghallgatásra találtak, a város szerencsésen megmenekült, lakói hálából örök időkre szóló fogadalmat tettek, amelyet ünnepélyesen okiratba foglaltak és a belső tanács jegyzőkönyvében is megörökítettek – ennek a fogadalomnak emlékére tartanak minden esztendőben január 20-án szentmisét, közösségi programot a Felsővárosban.

A fogadalom részeként építették meg 1739 és 1749 között a Szent Sebestyén-kápolnát, amelyet – nem kis részben a felsővárosiak adakozásának köszönhetően – 1800-tól 1807-ig nagyobb templommá bővítettek. A hagyományt misével, közösségi programmal ünneplik, tartják fenn – és építik tovább a fehérváriak: három éve a Felsővárosi Általános Iskola diákjai élőlánccal ölelték körül a templomot, így fejezve ki a város egyik legrégebbi hagyománya iránti elkötelezettségüket.

Az új hagyományt idén is folytatják az intézmény diákjai január 20-án, pénteken 9.30 órától. A templomban 10 órai kezdettel Spányi Antal a város papságával tartott szentmisében emlékezik meg az elődök fogadalmáról. A mise után az esemény résztvevőit forró teával és a Szent Sebestyén napján hagyományos fánkkal vendégelik meg a templom előtti téren.

 

 
< Előző   Következő >