Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
hHatalmas sikerrel debütált a fehérvári Boeing, Boeing Nyomtatás E-mail
Írta: Fejér-Erdélyi Teréz   
2023. január 19.
Hatalmas sikerrel mutatkozott be a székesfehérvári Vörösmarty Színház Boeing, Boeing vígjátéka Bagó Bertalan rendezésében a Komáromi Jókai Színházban tartott első bérletes előadás premierjén pénteken este. A két intézmény összefogásának, együttműködésének köszönhetően Marc Camoletti komédiája igazi maratont tart a Duna túlsó partján, a siker pedig borítékolható....

 

 

Január 13-án kora délután kelt útra a Vörösmarty Színház társulata a Boeing, Boeing komáromi premierjére. A Jókai Színházban hatalmas szeretettel fogadták a társaságot, a lejárópróbóba után pedig mindenki izgatottan várta, hogy milyen fogadtatása lesz Camoletti ajtócsapkodós vígjátékának.

A premier és a hétvégi előadások is fergeteges sikert arattak, a közönség hamar ráérzett Camoletti humorára, nem kevésbé színészeink parádés játékára, ami időről időre egy óriási nevetéssé változtatta a nézőteret.

A premier után a fennállásának 70. évadát ünneplő Komáromi Jókai Színház igazgatója, Gál Tamás köszöntötte a fehérvári társulatot. A komáromiak sincsenek könnyű helyzetben, az ünnepi évadot úgy tudták megvalósítani gazdaságosan, szakmailag méltó műsorral, hogy az anyaországi színházakkal cserélnek előadásokat. Így érkezett a Vörösmarty Színház társulata most hozzájuk, és komáromi társulat is bemutatkozik a Székesfehérváron. A mostani cserét az is elősegítette, hogy a rendező Bagó Bertalan rendszeresen dolgozik a Jókai Színházban, legutóbb például a Csónak, avagy előttünk a vízözön című előadást állította itt színpadra, s már tárgyalnak arról, hogy jövőben is dolgozik majd az itteni csapattal. Bagó Bertalan, a székesfehérvári színház művészeti vezetője megköszönte a lehetőséget, hogy a pandémia ideje alatt született, a közönséget jobb kedvre derítő produkciót bemutatkozhatott Komáromban.

A Boeing, Boeing-et januárban még 19-22-ig láthatja a közönség a Komáromban Jókai Színházban. 

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >