Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Székesfehérváron rendeztek emlékmenetet a doni katasztrófa 80. évfordulója tiszteletére
Székesfehérváron rendeztek emlékmenetet a doni katasztrófa 80. évfordulója tiszteletére Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2023. január 21.
Középiskolások részvételével rendezett emlékmenetet Székesfehérváron a Magyar Tartalékosok Szövetsége Fejér Megyei Szervezete a doni katasztrófa 80. évfordulója tiszteletére. A fiatalok a Fekvő katona emlékműtől indultak és a vonulás során érintették a város katonai vonatkozású emlékműveit. Az egyes helyszíneken mécsesgyújtással rótták le kegyeletüket a háborúk áldozatai előtt.

 

A Szervezet idén három emlékmenetet rendezett MATASZ DON-80 címmel, ezek egyike volt a múlt hétvégi, Zámoly és Mór közötti túra, a második pedig a mai székesfehérvári esemény. Négy középiskola – az SzSzC Hunyadi Mátyás, Váci Mihály, Vörösmarty Mihály és Széchenyi István Műszaki Technikum – mintegy 50 tanulója, valamint két katonai szervezet – az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár, illetve az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred – tagjai vettek részt.

A fiatalok a Fekvő katona emlékműnél találkoztak, innen indulva járták végig a mintegy 15 kilométeres útjukat a városban, hogy leróják kegyeletüket a doni harcokban elhunyt, fogságba esett és megsebesült katonák, valamint családjaik, hozzátartozóik előtt. A túra a következő útvonalat követte: Fekvő katona emlékmű – 10-es huszárok emlékszobra – II. világháborús emlékmű (csonka harang)  – 17. honvéd gyalogezred emlékműve (Zichy liget) – Hosszú temető – Gac-hegyi hősök emlékműve (Királysor-Géza utca kereszteződés) – Lánczos Kornél Gimnázium emléktáblája – Budai út, a korábbi laktanyaépületek – Zsuzsanna forrás (Várkörút) – Vörösmarty tér, 69-esek emlékműve – Szentlélek katonatemető.

Az egyes helyszíneken koszorúkat, illetve mécseseket helyeztek el a résztvevők és egy-egy tanuló mondott ismertetőt az adott emlékműről.

A MATASZ DON-80 emlékmenet-sorozat február 4-én Várpalotán zárul.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >