Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Szarvasösvényen – faragva, karcolva Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2023. január 26.
Tárgysimogatóval kísért előadással folytatódik az Értékek és értékőrzés című szabadegyetem az M-Art Egyesület szervezésében. Az öt alkalomból álló programsorozat harmadik előadója Gosztonyi Zoltán fa-, csont- és szarufaragó népi iparművész lesz. A Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Központban január 27-én, pénteken 17 órára szeretettel várják az érdeklődőket. 
 
A Szarvasösvényen – faragva, karcolva című előadással folytatódik az M-Art Egyesület szabadegyetemi előadássorozata.
 
Január 27-én, pénteken 17 órától Gosztonyi Zoltán fa-, csont- és szarufaragó népi iparművész, a Népművészet Mestere tart vetítettképes előadást, bemutatja az előadás címét is adó könyvét. A résztvevők ezt követően kézbe is vehetik a mester alkotásait.
 
A szabadegyetemi előadássorozat február 24-én folytatódik, ekkor a művészetben megjelenő színek és számok jelentéséről hallhatnak az érdeklődők Kósa Klára keramikusművész előadásában, míg a szabadegyetemi sorozatot március 3-án Fekete Ildikó zárja.
 
A Junior Prima-díjas tojásfestő a Kárpát-medence viasszal írt hímestojásainak üzenetét fejti meg.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >