Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Vidi: égés a tavaszi nyitányon is Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2023. január 30.
Nem, nem és nem! Nagyon nem megy ebben az idényben a MOL Fehérvár FC-nek a labdarúgó NB I-ben. A “tavaszi” nyitányon az újonv Kecskemét vendégeként kapott ki 2-1-re.

 

Ami a leginkább érthetetlen, hogy a KTE nem bekkelte és kontrázta végiga  meccset, hanem az első félidőben egyértelműen jobb volt, főleg az első 30 percben. A folytatás már kiegyenlítettebb volt, de teljesen megérdemelt az újonc sikere. Gondoljunk bele: az a Kecskemét verte meg az elmúlt 12 évben három bajnokságot, összességében 10 érmet nyerő Vidit, amely másfél éve csak a bajnok Iváncsa visszalépésének köszönhetően juthatott fel az NB III-ból a második vonalba, ahonnan rögtön nagy meglepetésre az elsőbe!

A piros-kékek becsületgólját Dárdai szöglete után a védő Larsen fejelte. Ez van, ez jellemzi a Vidit; ha Kodrónak nem megy, más csak elvétve képes betalálni, egyszerűen nincs minőségi befejező csatára a gárdának. És erre nem lehet magyarázat az a gyenge vezetői érvelés, hogy mivel most nem a dobogón áll a csapat, nem olyan vonzó a játékosonak, mint korábban. Ha ez lenne az abszolút oka annak, hogy képtelenek voltak másfél hónap alatt igazolni 1-2 jó támadót, akkor ez azt is jelentené, hogy az adott év dobogósain kívül mindenki más képtelen volna igazolni és a kiesés ellen harcol… Vicc, már bocsánat.

Már csak két napig lehet igazolni a télen, nem jó lenne, MUSZÁJ igazolnia a Vidinek, különben nem előre, az egyébként még mindig elérhető (6 pontra van a 3. helyezett) dobogó felé, hanem hátrafelé kell tekintgetni, mivel a sereghajtó Vasas is már csak 3 pontra van a fehérvári egylet mögött! Lesz, lehet még ennél nagyobb szégyen??

Jövő héten a Debrecen ellen hazai pályán kötelező lesz a győzelem!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >