Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Aranyjáték – 14 ballada kelt életre a színpadon az Atlantisz programban Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2023. március 21.
Idén 14 színjátszócsoport lépett a világot jelentő deszkákra, hogy bemutassák, hányféle módon értelmezhetőek és adhatók elő Arany János balladái. A Vörösmarty Színházban immár nyolcadik alkalommal gördült fel a függöny az Atlantisz programra nevező diákok előtt. Az „aranyjátékosok” nem is sejtették, hogy a díjátadón egy történelmi pillanat részeseivé válnak: valamennyien alapítói lettek a Vörösmarty Diákszínháznak.

 


Nyolc évvel ezelőtt indult útjára az Atlantisz program. A tehetséggondozó színházi sorozat idei tematikáját Arany János balladái adták. A 12 középiskola 14 színjátszó csoportja hétfőn este lépett közönség elé a Vörösmarty Színházban. Az előadások sokszínűek voltak: szárnyalt a képzelet, a kreativitás, mindenki megmutatta, mi a színház igazi varázslata. Az Aranyjáték című produkcióból kiderült, hányféle képen jelenik meg a halál, az elmúlás, a szerelem, az őrület, a szabadság és a hűség a színpadon.

A balladák képi és zenei megjelenítése mellett ötletes megoldásokat láthatott a közönség arra, hogyan lesz az iskolapadból máglya, egy falu jól ismert alakjaiból károgó varjú, miként menti fel a közösség a gyilkosságra felbujtó és ennek tudatától megbolonduló asszonyt, vagy hogyan veszíti el fejét a király. Annak is szemtanúi lehettek, ahogy egy középiskolás álmában titkosügynökök segítenek Szilágyi Erzsébet levelét fiának eljuttatni. A mai hírfogyasztási szokásokra világítottak rá, amikor az esti híradó beszámolójából ismerhette meg a tragikusan fiatalon elhunyt Bárczi Benő ügyét a közönség.
A színre vitt balladák között voltak ismertek és kevésbé ismertek egyaránt. A kép-mutogató egy nemesi bálba invitálta a nézőket, ahol a házigazda személyes tragédiája borította fel a résztvevők értékrendjét, mindezt párbeszédekkel és a diákok által szerzett zenével erősítették, míg Bor vitéz kísérteties szerelmi történetét egy közel 50 fős csapat jelenítette meg a színpadon. Olyan különlegességeket is megtudtunk a színjátszókról, hogy például a Híd-avatás szereplőinek több órán át készült a sminkje a tízperces produkcióhoz, amely csak erősítette az előadás hatását. A Zách Klára és A hamis tanú balladákkal a diákok ma is fontos és aktuális kérdésekre világították rá a figyelmet előadásukban.
Mosolyt csalt az arcokra, amikor Rozgonyiné egy casting során debütált, és az is, amikor Szondi két apródjának szereplői egy zenei fesztivál két rivális együttese kapcsán keltek életre. Felüdülés volt hallgatni a fülemile csicsergését, amelynek tulajdonjogán ugyan kissé most is összezörrent Péter és Pál, ám a bíró megmutatta, az igazság kinek a zsebében van.

A közönség minden előadást hatalmas tapssal jutalmazott, majd a közel háromórás este díjátadóval zárult. A zsűri tagjai közül elsőként Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke, önkormányzati képviselő gratulált a csapatoknak, és bejelentette, hogy Székesfehérvár Önkormányzata minden produkciót 100-100 ezer forinttal jutalmazott. Az irodalom, a művészet, a színház soha nem fog elmúlni. Ennek azok a pedagógusok a biztosítékai, akik felkészítették erre a mai estére a gyermekeket, hitet adva ezzel nekik és a nézőknek egyaránt - emelte ki Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója, majd Kulcsár Szilvia, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum kancellárja is köszönetet mondott a szakembereknek a felkészítő munkáért.  Az eredményhirdetés rendhagyó módon folytatódott: az idei évben különleges fődíjat hirdettek.

Az elmúlt nyolc évben nagyon sok általános és középiskola vett részt az Atlantisz programban - kezdte köszöntőjét a város polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András kiemelte, a diákok játéka, a pedagógusok munkája, a színházi mentorokkal közös felkészülés eredménye az a mai döntés, amely megérett az évek során. A zsűri idén egyhangúlag amellett tette le a voksát, hogy ne „leg” eredmények szülessenek, hanem egy jövőbe mutató fődíj. Ennek alapja, hogy a jelenlévőkkel közösen valósítják meg azt a szándékot, miszerint alapítanak a Vörösmarty Színházon belül egy új kulturális intézményt. A Vörösmarty Diákszínház lehetőséget ad arra, hogy a következő évadtól bérletes előadásban vigyen színre egy darabot a város diákszínjátszóiból összeálló alkalmi társulat. „Hogy ne csak egy estén, hanem annál többször is megmutathassák ifjú tehetségeink: megértek a nagyszínpadhoz.”

Dr. Szikora János a részletekről szólva elmondta, hogy a tervek szerint az Atlantisz program előadását követően alakul egy kreatív csapat a diákszínjátszók pedagógusaiból, akik a színház által kiválasztott darabra a város ifjú színjátszói közül válogatják ki a szereplőket, majd színre viszik. A következő évadtól a Vörösmarty Diákszínpad társulatának előadása két diákbérletbe is belekerül, ami azt jelenti, hogy 20-22 alkalommal játszanak majd nagyközönség előtt a fiatalok.

Az Atlantisz program idei fellépőinek és felkészítőinek sora:

Arany János EGYMI – Felkészítő tanárok: Szalai Tímea, Lohonyai Zoltán, Mentor: Kerkay Rita

Dunaújvárosi SZC Szabolcs Vezér Technikum – Felkészítő tanár: Tánczos Krisztina, Mentor: Juhász Illés

Ciszterci Szent István Gimnázium (PiCiszter) – Felkészítő tanárok: Farkasné Sárközi Éva, Hegyi Laura, Mentor: Váradi Eszter Sára

Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum – Felkészítő tanár: Szabolcsné Tóth Annamária, Mentor: Varga Gabriella

Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola – Felkészítő tanár: Somos Ákos, Mentor: Varga Lili

Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium - Diák rendező: Majoros Levente, Rendezőtárs: Bencze Zoltán, Mentor: Nagy Judit Ildikó

Ciszterci Szent István Gimnázium - A Fejér Holló Diákszínpad és a Ciszterci Vegyeskar Felkészítő tanárok: Ferenczy Noémi, Radics Éva, Fekete-Némedi Katalin, Mentor: Lőrincz Zsuzsa

Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium – Felkészítő tanárok: Kapócs Balázs, Szigeti Anna, Tóth Gergely Miklós, Mentor: Ballér Bianka

Kodolányi János Gimnázium (KODÓCSKA) - Rendező: Láposi Anita, Mentor: Keller János

Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium – Felkészítő tanár: Papp-Tóth Angelika, Mentor: Ballér Bianka

Székesfehérvári SZC I. István Technikum – Felkészítő tanár: Molnár Anikó, Mentor: Juhász Illés

Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum – Felkészítő tanár: Schrenk Rita, Mentor: Lőrincz Zsuzsa

Székesfehérvári SZC Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium - Felkészítő tanárok: dr. Dézsenyi Zsófi, Dézsenyiné Kiss Éva, Mentor: Juhász Illés

Kodolányi János Gimnázium – Felkészítő tanár: Michna Boglárka, Mentor: Kiss Diána Magdolna

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >