Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Centrumban a mesterséges intelligencia Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2023. május 27.
Neumann János születésének 120. évfordulója tiszteletére rendezett konferenciát és workshopot a mesterséges intelligenciáról a Székesfehérvári Szakképzési Centrum az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karral közösen, Centrumban a mesterséges intelligencia címmel.

 


A Székesfehérvári Szakképzési Centrum az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karral közösen életre hívott, hiánypótló rendezvénnyel szerette volna felhívni a figyelmet a téma jelentőségére, és lehetőséget teremteni az oktatás, a szakképzés számára, hogy fel tudják készíteni a diákokat a mesterséges intelligencia által teremtett új kihívásokra.

 

A mesterséges intelligenciával (MI) és azon belül egy nagyon kurrens területtel, a gépi tanulással oldottak meg feladatokat azok a diákok, akik részt vettek a Centrumban a mesterséges intelligencia című rendezvény délelőtti workshopján. A programot vezető Piglerné Dr. habil. Lakner Rozáliától, az Alba Regia Műszaki Kar Természettudományi és Szoftvertechnológiai Intézet (TESZI) igazgatójától megtudtuk, a gépi tanulás alapjait ismerték meg a diákok, azaz azt, hogyan lehet rábírni a számítógépet arra, hogy minták alapján tanuljon. Ezt követően készítettek egy osztályozó algoritmust, amellyel meg tudták különböztetni képek alapján a különböző típusú kutyákat egymástól, majd e módszert alkalmazták. Egy applikáció segítségével létrehoztak egy modellt, amelyekkel pingvineket osztályoztak különböző tulajdonságok (láb- és csőrméret, magasság, szélesség) alapján. A másik feladatban az MI segítségével szövegből képeket generáltak. Ehhez egy olyan alkalmazást használtak, amelynek az alapja a neurális háló volt. A különböző témájú képekből egy mini kiállítás is nyílt a délutáni konferencia megnyitója előtt.

A konferenciára a Székesfehérvári Szakképzési Centrum oktatási intézményeiből érkező diákokat a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára köszöntötte.  Pölöskei Gáborné kiemelte, ez, a közös együttműködésben megvalósított, témájában is különleges, jövőbe mutató konferencia azt tükrözi, hogy kiváló alapokra helyezték az okleveles technikusképzést Székesfehérváron. „Rendkívül fontosnak tartom, hogy ez a mai nap olyan üzeneteket ad át, hogy az MI alkalmazásával járó előnyök, hátrányok, kockázatok ismertetése megtörténjen, azok tudatosuljanak bennünk, mert csak így tudunk valóban felhasználóvá válni. Éppen ezért fontos a szakképzés keretén belül olyan programokat indítani, amelyek a tanulókat tudatos felhasználóvá teszi erre az új világra. Ilyen a horizontális és moduláris MI tartalma a képzésben, a kollaboráció a robotokkal, a tanulói versenyek, a pályaorientációs pályázatok."  Elengedhetetlennek nevezte az oktatók, tanárok képzését, felkészítését, az egyetemekkel való együttműködésben megvalósuló képzéseket. ,,Fontos, hogy használatban, kísérletezésben, felkészítésben is megjelenjen az MI, mert, ami ma nekünk újdonság, az a diákoknak felnőtté válva már természetes kell, hogy legyen.” A helyettes államtitkár a szakképzés feladatának nevezte az MI-technológiákkal kapcsolatos tudás társadalmasítását, a fiatalok felkészítését a technológia sajátos veszélyeire, a kritikus gondolkodás fejlesztését.

 

A mesterséges intelligencia és az egyre fejlődő technológiák ismerete nélkül a jövő szakemberei, akik a ma diákjai, nem fognak boldogulni - emelte ki dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere hozzátette: általános iskolai, középiskolai és egyetemi szinten az a felelősségünk ma, hogy felkészítsük a diákokat a tudatos szemléletmódra. Tanulják meg mérlegelni az MI minden előnyét, és ismerjék fel veszélyeit. Arra kérte a diákokat, a megszerezett tudással jól gazdálkodjanak és hasznosítsák azt, hiszen csak így fejlődhet az ország és Székesfehérvár egyaránt. A polgármester hozzátette: „Az ismeretek megszerzése mellett azonban van egy másik nagyon fontos kérdés, az, hogy hol és milyen keretek között történik az oktatás ma városunkban. Nagyon örülök annak, hogy pénteken a város közgyűlése kiadhat egy támogató nyilatkozatot a szakképzési centrum felé több, a centrumhoz tartozó iskola nagyon komoly - ingatlant, infrastruktúrát, eszközöket érintő - fejlesztéséhez. Ez egy bruttó 5,2 milliárd forintos fejlesztési forrás lesz akkor, ha megkapjuk az Európai Uniótól a forrásokat. Reméljük, a döntéshozók a fehérvári diákok és tanárok érdekében biztosítják majd ezt, hogy az SZFSZC a Bugátra, a Deákra, a Széchenyire és a Vácira tudja költeni ezeket a forrásokat.”

 

Dr. habil. Rácz Ervin, az Óbudai Egyetem oktatási rektorhelyettese köszöntőjében kiemelte: mint ahogy annak idején a gőzgép, majd néhány száz év múlva a mobiltelefon, úgy válik majd mindennapjaink részévé a mesterséges intelligencia. Az egyetem, mint az ország egyik leggyakorlatorientáltabb műszaki intézménye, azon dolgozik, hogy az MI jelenjen meg minden kar életében. Már most is vannak olyan tantárgyak az egyetemen, amelyek e téma oktatásával és a hozzá kapcsolódó szakterületekkel foglalkoznak.

 

A mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről Horváth Lajos Zoltán, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója szólt. Mint mondta, ha azt elérjük, hogy a különböző ütemben tanulni tudó diákoknak segítséget tud nyújtani az elektronikus tanulási forma, hogy felzárkózzanak társaikhoz, akkor nagyon jó úton haladunk. A centrum és az Óbudai Egyetem együttműködésének köszönhetően innovatív oktatás valósulhat meg e témakörben is.

 

A megnyitót követően MI: merre tart? címmel Piglerné Dr. habil Lakner Rozália tartott előadást, majd Marouf Dániel az MI és egy fiatal vállalkozó sikeres együttműködését mutatta be a gyakorlatban.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >