Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Meghosszabbították a regisztrációs határidőt - Szent István nyomában május 30-án
Meghosszabbították a regisztrációs határidőt - Szent István nyomában május 30-án Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2023. május 28.
Ünnepi szentmisével kezdődik, majd Balogh Elemér jogtörténész előadásával folytatódik a Szent István nyomában című rendezvény május 30-án, kedden délelőtt. A Szent István 2025 programsorozat keretében sorra kerülő programra minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 



A Székesfehérvári Egyházmegye, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint az Emberi Méltóság Tanácsa és a Magyar Polgári Együttműködési Egyesület szervezésében május 30-án, kedden 10.00 órától rendezik meg a Szent István nyomában című programot Székesfehérváron. Az események sora a Szent István-székesegyházban ünnepi szentmisével kezdődik, melyet Spányi Antal megyés püspök celebrál. Ezt követően a program 11.00 órától a Városháza Dísztermében folytatódik, ahol a köszöntők után Balogh Elemér jogtörténész tart előadást. A Szent István, a magyar büntetőjog első reformátora című előadás moderátora Bartal-Benkő Bernadett, az MPEE Iroda vezetője lesz.

A Szent István 2025 programsorozat 2020-ban indult azzal a céllal, hogy kiállításokon, tudományos konferenciákon, valamint kulturális programokon keresztül idézze fel az államalapító király emlékét a Kárpát-medencében. A különleges évszám jelentősége, hogy 2025-ben ünnepli hazánk az államalapítás 1025. évfordulóját.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött. A szervezők kérik, hogy a részvételi szándékot az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges és az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címeken legkésőbb május 29-én, pünkösdhétfőn 12 óráig szíveskedjenek jelezni.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >