Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A Szent Jobb országjárása – könyvbemutató a Városi Levéltár és Kutatóintézetben Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2023. május 31.
1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulója évében kezdte meg országjárását a Szent Jobb. Az ünnepélyes körútnak a korabeli sajtó kiemelt figyelmet szentelt. Az eseményeket feldolgozó kötetet csütörtökön a Városi Levéltár és Kutatóintézetben mutatják be.

 

A Szent Jobb 1938. június 1-jén kezdte meg országjárását a Nyugati pályaudvarról. Az aranyvonatnak hívott mozdony alabárdos testőrök és rendőrök sorfala között gördült ki a pályaudvarról, majd első állomása, Esztergom felé vette az irányt. Az aranyvonat, valamint a világ számos tájáról érkező zarándokokat és újságírókat szállító különvonat néhány nappal később érkezett meg Székesfehérvárra. A Tolnai Világlap 1938. június 16-i számában képes összefoglalót közölt az eseményről. A tudósítás szerint a Szent Jobbot aranyozott, nyolclovas díszkocsin, királyi pompával hordozták végig Székesfehérvár utcáin. A Székesegyházból egyházi körmenetben vitték át Szent István fejereklyéit a Nagyboldogasszony térre, ahol Angelo Rotta pápai nuncius misét celebrált.

A Szent Jobb országjárása 1938-1942 című kötetet június 1-jén, csütörtökön 17.00 órakor mutatják be a Városi Levéltár és Kutatóintézet Szekfű Gyula termében. A rendezvényen a könyvbemutatón túl kerekasztal-beszélgetést is rendeznek, ahol Mészáros Balázs történész, a kötet szerkesztője, Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár gyűjteményigazgatója, valamint Gärtner Petra, a Néprajzi Múzeum muzeológusa idézik fel Bányai Balázs vezetésével a 85 évvel ezelőtti eseményeket.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >