Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Fociiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii
Fociiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 10.

ImageFoci a TV-ben, hideg sör a kézben, meg némi harapnivaló. A legtöbb férfinek így telnek a napjai manapság, amikor ledönti őket a fociláz. Minek is kertészkedni, vagy pancsizni a gyerkőccel, amikor rúgják a bőrt (de úgy rendesen) azok, akiket irigyel a „ház ura”, mert ő is, és olyan szívesen… A meccseket azonban nem kell feltétlenül egyedül, otthon, vagy szűkebb baráti körben végig izgulni.

Image
Fotó: Temesvári Márta
A Piac téren például ott áll egy hatalmas sátor, ahol éjjelbe nyúlóan a foci kapja a főszerepet – és még mentegetőzni se kell, hogy miért került fel a láb az asztalra, s ki itta meg az a rengeteg sört, amiről az üres üvegek tanúskodnak.

Leskó László, a „focisátor” egyik szervezője igencsak elégedett a látogatók számával: eddig szinte minden nap teltházuk volt, ami magával vonta a megfelelő hangulatot is. László barátunk elmondta: már két évvel ezelőtt terveztek egy sátort a világbajnokság idejére, és olyan jól sikerült, hogy idén is meg akarták valósítani. Ehhez sikerült is megnyerniük szponzorként a Decathlon-t, így e cég neve virít a bejáratnál.

Az ingyenes rendezvényre bárki elmehet, s egy óriáskivetítőn nézheti végig a meccseket, amelyhez különböző programokat is szerveztek. Minden meccsen lehet például tippelni a félidőig: a szelvényeket be kell dobni a gyűjtő-dobozba, s a játékos kedvűek között ajándékokat sorsolnak ki (futballról szóló könyveket, sportszereket….) A mérkőzéseket kommentekkel is színesítik, valamint a szünetekben élő, telefonos bejelentkezésekkel helyzetértékeléseket hallhat a közönség.

Sőt, minden nap érkezik egy vendég (edzők, sportolók – két éve a cornexis kézilabdás lányok jöttek el), akikkel az aktuális műsorvezető beszélget. Az EB vége felé lesz egy olyan nap, amikor a focisták pihennek. Ekkor családi napot rendeznek dekázó- és sörivó versennyel, kispályás focibajnoksággal…

Érdemes tehát ellátogatni a „foci sátorba”, ahol bőven jut sör (is) mindenkinek….

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >