Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow A munkavállalók több mint fele kapott béremelést tavaly
A munkavállalók több mint fele kapott béremelést tavaly Nyomtatás E-mail
Írta: SOMOGYI TAMÁS   
2025. március 18.
A magyarországi munkavállalók 53%-a kapott saját bevallása szerint fizetésemelést 2024-ben. Ez alacsonyabb arány a 2023-asnál (61%), de meghaladja a 2022-est (44%). A megkérdezettek idén optimistábbak: míg tavaly a válaszadók 74%, addig idén már 81%-a számít valamilyen formában fizetési csomagjának bővülésére, a cégek viszont idén óvatosabbak, mint előző évben – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív felméréséből.

 

Az állásportál legfrissebb, munkavállalók körében végzett felméréséből kiderül, hogy a tavalyi béremelések a leggyakrabban (38%) havi nettó 20-50 ezer forint közötti összeget jelentettek. A válaszadók 27%-a 20 ezer forintnál kisebb, míg 10%-uk 50 és 100 ezer forint közötti növekedést realizálhatott. Ugyanilyen arányban (10%) voltak azok is, akik ezt meghaladó emelést kaptak. Az előző évekhez hasonlóan 2024-ben is leggyakrabban a külföldi tulajdonú vállalatok alkalmazottai (69%) részesültek fizetésemelésben.


Milyen formában emeltek?


2023-hoz képest (61%) a következő évben kisebb arányban történtek bérfejlesztések (53%), helyette viszont annál gyakrabban emeltek a cégek rendszeres juttatásokon és éltek az egyösszegű kiegészítésekkel. Előbbinek 8-ról 12%-ra, utóbbinak 14-ről 23%-ra emelkedett a gyakorisága tavaly az azt megelőző évhez képest.


Az idei évre vonatkozóan több a bizakodó munkavállaló, magasabb arányban számítanak emelésre: 48%-uk számít fizetések növelésére, 14%-uk egyszeri kiegészítésre, 7%-uk pedig rendszeres juttatási csomagjának gyarapodására. A dolgozók 19%-a nem vár növekedést idén. A béremeléssel számolók 29%-a legfeljebb havi 20 ezer forintos, 37%-a 20 és 50 ezer forint közötti összeget remél, a többiek ennél jelentősebb változással kalkulálnak.


Reménykedő munkavállalók


Bár idén többen számítanak valamilyen emelésre, mint az elmúlt két évben, annak mértékével viszont sokak - saját várakozásaik szerint - nem lesznek elégedettek. „A tavalyi bérfejlesztési hullám után, idén a munkavállalók nagyobb arányban várnak további béremelést: míg tavaly a válaszadók 74, idén már 81%-a számol béremeléssel 2025-re vonatkozóan. A cégek részéről viszont valamivel óvatosabb hozzáállás figyelhető meg ezen a téren, 60%-uk tervez bérfejlesztést. A várható összeggel kapcsolatban a dolgozók azonban kevésbé bizakodóak: a bérük növekedésével tervezők 64%-a úgy véli, hogy az nem lesz kielégítő számára, tavaly még csak a válaszadók fele számolt így – fogalmazott Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője.


Mindkét oldalnak könnyebb lehet felkészülni erre az időszakra a megfelelő információk és adatok birtokában: a Profession.hu legújabb Job Reportja<https://www.profession.hu/riportok/jobreport> a munkaadóknak biztosít naprakész információkat az álláspiacról, a Profession Premium<https://www.profession.hu/premium?pm_event_id=154> pedig a munkavállalókat tájékoztatja az adott szakmában jellemző fizetések bemutatásával.


***
A kutatásról:
18-65 éves online magyar lakosság (5.5 millió fő), 1000 fős mintavétel, amelyből 751 munkavállaló. Adatfelvétel ideje: 2025. január.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >