Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kék hírek arrow In memoriam Dr. Varga Gyuláné Marosi Erzsébet (1944-2025)
In memoriam Dr. Varga Gyuláné Marosi Erzsébet (1944-2025) Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2025. június 12.
Egykori kollégáinak jelzése alapján értesültünk róla, hogy nemrég ismét szomorú veszteség érte Székesfehérvár közösségét: 82 éves korában elhunyt Dr. Varga Gyuláné Marosi Erzsébet, a Vörösmarty Mihály Könyvtár gyermekrészlegének egykori vezetője. Dr. Varga Gyuláné rendkívüli elkötelezettséggel végezte munkáját, számos könyvtárhasználati és olvasási vetélkedőt szervezett, több évtizeden át végzett kiemelkedő szakmai munkájáért 2004-ben Főtanácsosi címet kapott.

 



„Azzal foglalkozhattam naponta, amit szívből szerettem, könyvekkel” –Dr. Varga Gyuláné Zsóka Székesfehérvár szülötte, igazi lokálpatrióta volt. A székesfehérvári Petőfi Sándor Általános Iskolában járt, 1963-ban a Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett. 1967-ben jeles diplomával végzett a debreceni Tanítóképző könyvtár-népművelés szakán, hogy aztán a szülővárosába visszatérve, Csongor Rózsa igazgatónak köszönhetően a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárában kezdjen el dolgozni 1967 őszén.

Az első években a Gyermekrészleg a Bartók Béla téren, a könyvtár földszintjén volt, kis alapterületű, zegzugos teremben, 1980-ig. Ekkor a részleg új helyre költözött, az Oskola utcai épületbe. Zsóka fontosnak tartotta, hogy gyermek-olvasóterem, és zenesarok is helyet kapjon az új, tágas, napfényes, gyermekek számára olvasásra, kölcsönzésre alkalmasabb térben.

Rendkívüli elkötelezettséggel végezte munkáját. Folyamatosan képezte magát: 1975-ben elvégezte az OSZK KMK gyermekkönyvtárosi tanfolyamát, 1989-ben egy szervezésmódszertan tanfolyamot végzett el. Kreatív programokat szervezett, amelyek olvasásra ösztönözték a fiatalokat. Irodalmi, környezetismereti foglalkozások, napközis mesedélutánok, író-olvasó találkozók mellett voltak olyan rendezvények, melyek az évek során összeforrtak a nevével: ilyen a szünidei olvasmánypályázat, a Fejér megyei cigány származású tanulók olvasótábora, a Vörösmarty szavalóverseny vagy a Bölcs Bagoly rejtvények.

Arató Antal vezetésével részt vett a Keresd a könyvtárban! című könyvtárhasználati és olvasási vetélkedő megszervezésében, melyet Fejér megye felső tagozatosai számára hirdettek meg. Képes volt tömegeket megmozgatni: a megmérettetés 250 csapatot mozgósított, 1250 diák, segítő szülők és pedagógusok vettek részt benne. Vezetése idején szép hagyományt ápoltak a gyermekkönyvtárban: a nyolcadikos olvasókat ünnepélyes keretek között búcsúztatták el és adták át a Felnőtt kölcsönzőnek.

Tagja volt a Magyar Könyvtáros Egyesület Fejér Megyei Szervezetének és az MKE Gyermekkönyvtáros Szekciójának is, melynek elnökségében egy ideig jelentős szerepet töltött be.

Az évek során több elismerést kapott munkájáért. 1981-ben Szocialista Kultúráért kitüntetést, 2002-ben kiemelkedően magas színvonalú gyermekkönyvtárosi munkájáért Tóth György emlékérmet. A Vörösmarty Mihály Könyvtárban több évtizeden át végzett kiemelkedő szakmai munkájáért 2004-ben Főtanácsosi címet kapott, elsőként intézményünkben.

Nyugdíjba vonulása után is többször látogatott vissza egykori munkahelyére, a Vörösmarty Mihály Könyvtárba, és szívesen vett részt könyvtári, illetve könyvtárosokhoz kapcsolódó rendezvényeken. Haláláig aktívan közvetítette az olvasás szeretetét.

Emlékét megőrizzük!

 

 
< Előző   Következő >