„A Bregyó közi napközis tábor épületére nagyon ráfért már a felújítás, mostantól biztonságos és szép környezetben tudjuk fogadni a székesfehérvári gyerekeket. Minden szabad hely elkelt, ez jelzi számunkra, hogy igenis van igény a táborra!” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki köszönetét fejezte ki a kivitelezőknek, a Városgondnokság munkatársainak, a tábor szervezőinek és a felügyelőknek. Hozzátette, a Bregyóban nagyon sok átalakítás történt az elmúlt években. A tábori épület finoman szólva nem volt jó állapotban, ezért mindenképpen szükség volt a felújítására. A megújult, méltó és szép környezetben minden adott ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat.
„Öröm számunkra, hogy szépen fejlődnek a létesítményeink. A Bregyó közi sportcentrumra lehetünk a legbüszkébbek, ami rendkívül sokat változott az elmúlt 10-15 évben.” – hangsúlyozta Bozai István városgondnok. Elmondta, hogy a tábor felújítását 115 millió forint önkormányzati forrásból finanszírozták. Az épületet egészen a szerkezetig visszabontották, átalakították a belső szerkezetét, melynek köszönhetően lett egy nagy, egybenyíló, világos tér kézmosókkal, egy komfortos tanári szoba és két raktárszoba a felszereléseknek. Az akadálymentesített épületnek már nem csak az első, de a hátsó részén is van egy nagy, fedett terasz, így a terasz területe gyakorlatilag megnégyszereződött, és a gyerekek mindig találnak árnyékot. Az átalakításnak köszönhetően a korábbi 200 helyett 250 diákot tudnak fogadni. Megújult a tábor teljes bútorzata és környezete is, az épületet akadálymentesítették, parkolókat alakítottak ki és térkövezték a területet.
A Napraforgó Városi Napközis Tábor első turnusa június 30-án, hétfőn kezdődik. Idén nyárra további jelentkezőket már nem tudnak fogadni, mert nagyon hamar beteltek a férőhelyek. Ez a város egyik legolcsóbb tábora, ahol a mindenkori napközis térítési díjat kell megfizetniük a szülőknek, illetve a Székesfehérváron lakó gyerekek esetében lehetőség volt kedvezményt és díjmentességet is igényelni.
Fontos továbbá, hogy a felújítással egy nagyon szép rendezvényhelyszín is létrejött, melyet év közben is lehet használni különféle közösségi programok lebonyolítására.