Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Az állami ingatlanok óriási mértékű elidegenítése jellemző hazánkban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 30.

ImageA szocialista frakció távozása miatt a a Fejér Megyei Közgyűlés legutóbbi ülésén nem sikerült megtárgyalni egy nagyon fontos napirendi pontot, amely a DRV Zrt. Regionális Vízmű részleges privatizációja elleni tiltakozást foglalta volna magába. Többek között erről, valamint a Csókakői vár és a Csákvári Szanatórium vagyonkezelői jogának megszerzésére irányuló törekvésekről kérdeztük Dr. Balogh Ibolyát.

„Sem egészben, sem részben nem tartjuk elfogadhatónak a privatizációt.” – nyilatkozta a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke – „Sőt, azt kérjük, ha mégis elindul a privatizációs folyamat, akkor azt a települési önkormányzatoknak adják át, és biztosítsák számukra, hogy továbbra is a települések tulajdonában maradjon a vagyon. Bár e tiltakozást nem sikerült megtárgyalnunk, nem nyugszunk, s minden fórumon hangot adunk majd a felháborodásunknak. Azt tapasztaljuk, hogy az állami ingatlanok óriási mértékű elidegenítése jellemző hazánkban (gondoljunk a külföldiek számára „átadott” mezőgazdasági területekre és egyéb ingatlanokra), s olyan eszközöket használnak egyesek, amelyek alapot teremtenek arra, hogy minél egyszerűbben tudják kiárusítani az országot.”

Dr. Balogh Ibolya ezt követően utalt az Országos Területrendezési Terv alapfilozófiájára, amely véleménye szerint abba az irányba viszi el az országot, hogy teljesen lefedi, és katonai területté nyilvánítja, tehát nagyon egyszerű lesz majd építési területeket kialakítani és kiárusítani. Ennek kapcsán szóba kerültek a nemzeti örökségünk részét képező épületek. A megye első asszonya elmondta: ezeket az emlékeket (annak ellenére, hogy állami tulajdonban vannak) az állam nem gondozza, nem kezeli, s így hamarosan tönkremennek. Ilyen például a Csókakői vár.

„Régóta foglalkozunk azzal, hogy önkormányzati kezelésbe vegyük.” – tájékoztatott az elnök asszony – „Tehát magát a várat, ami azt jelenti, hogy a vagyonkezelői jogot szeretnénk megkapni, ami egy hosszú procedúrát jelent, hiszen szükség van hozzá a nemzeti örökségvédelemhez kapcsolódó intézmények döntésére is.”

Image
Fotó: Temesvári Márta
 

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium már előzetesen rábólintott e tervre, de még további tárgyalások szükségesek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel. Ugyanígy a Csákvári Szanatórium vagyonkezelői jogát is meg akarják szerezni, mivel ez az intézmény a Fejér Megyei Szent György Kórház telephelye, s mivel a megyei önkormányzat üzemelteti az ingatlanrészt, a vagyonkezelői jogit is illene megkapniuk.

Egybiránt: a Fejér Megyei Szent György Kórház helyzetével szinte minden közgyűlésen foglalkoznak, így most se lehetett ez másként: végre sikerült a kórházat olyan helyzetbe hozni, hogy „tragédia nincsen, de nehézségek azért vannak”. Az illetékesek nagy reményeket fűznek a közeljövőben beadandó pályázathoz, amelyen több, mint egy éve dolgoznak a szakemberek. Ez egy több, mint 10 milliárd forint értékű beruházást takar, ami hihetetlen fejlesztéseket jelenthet a kórházban, valamint a fejlesztéssel együtt egy nagyarányú ésszerűsítést is.

Miután a Szent György Kórház az ország egyik legnagyobb kórháza, Dr. Balogh Ibolya úgy gondolja, hogy a vonzáskörzetét tekintve is fontos, hogy e pályázatot el tudják nyerni. Amennyiben pozitív elbírálásban részesül, olyan mértékű fejlődésnek indulhat el a térség, amelynek valószínűleg nem is ismerjük még a lehetőségeit.

Végezetül a 2009. évi Milleniumi rendezvényekről: a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének tájékoztatása szerint teljes erővel készülnek a programokra, s remélik, hogy sikerül összefogniuk azokkal a társ-megyékkel, városokkal, amelyekkel kapcsolatban állnak a történelmi háttér tekintetében: Visegráddal, Veszprémmel, Pest és Zala megyével. Mert ahogy Dr. Balogh Ibolya mondja: „A kultúránkkal, a kulturális hátterünkkel mindig foglalkoznunk kell! Akkor is, ha egyre kevesebb pénzünk van rá…”

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >