Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Áldásként kell fogadni a gyermekek érkezését! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 06.

ImageA Székesfehérvári Egyházmegye fenntartása alá tartozó LEA Családok Átmeneti Otthona javára jótékonysági estet tartottak a csákvári templomban július 4-én. Ennek során Spányi Antal megyés püspök, Blaskó Péter színművész, dr. Csath Magdolna közgazdász és Gulyás Dénes operaénekes előadását hallhatta a közönség, amely középpontjában a család, a gyermek, a szeretet és a hit kapcsolata állt.

„Sokak számára a szeretet azonos az önzéssel.” – nyitotta meg a programot a megyés főpásztor – „A szeretetet sokszor úgy értelmezzük, hogy engem kell szeretnie másoknak, az én kedvemben kell járniuk, tehát összekeverjük a fogalmakat. Úgy gondoljuk, attól leszünk boldogok, ha szeretnek minket. Ezért van annyi szomorú ember. Mert a szeretet valójában mindig Istentől indul ki, eléri az emberek szívét, hogy aztán abból sugározzon mások felé is.”

Jézus azt mondta, hogy felelősek vagyunk egymásért, s nem zárhatunk ki senkit se a szeretetünkből. A szeretetben egymást kell erősítenünk, és segítenünk kell másokat. A Szentírásban azt olvashatjuk, hogy aki egy gyermeket befogad, nemcsak egy gyermeket fogad be, hanem sokkal többet annál. S csak akkor lehetünk hiteles keresztények, ha komolyan vesszük a Szentírás minden szavát. Ha azok lennénk, akiknek lennünk kellene, a családok áldásként fogadnák a gyermekeket. Ha a családok erősek lennének, és a szülők a gyermekekben keresnék saját boldogságukat, akkor nem ott tartanánk, ahol most, amikor a nemzet halála nem távoli vízió csupán, hanem a szörnyű valóság. Ha társadalom és a közhatalom család- és gyermekbarát lenne, akkor mindenki biztonságban és jólétben élhetne, s nem kellene aggódniuk a nyugdíjasoknak, a betegnek, s a perifériára szorult embereknek.

Spányi Antal kifejtette: a magyar nép (is) odáig jutott, hogy a fiatalok tapasztalatlanságból és/vagy önzésből nem családot alapítanak, hanem együtt élnek. Nem gyermeket vállalnak, hanem csupán szórakoznak és élvezik az életet. Erkölcsi, s ebből adódóan gazdasági válságban van a világ. Nemzetünk halálképe a küszöbön virít, s csak belső erkölcsi megújulással lehet változtatni a szörnyű jövőképen. A katolikus egyház mindig család- és életpárti volt, hirdette, hogy az emberiség legtermészetesebb közössége a család.

Egy esztergomi kanonok és egy jezsuita szerzetes nemrég megalapították a LEA Otthont, mert felismerték, hogy vannak olyan kisgyermekes anyák, akik támogatásra szorulnak. Ebben az intézményben a fiatal nők esélyt kapnak arra, hogy ne kelljen gyermekük gyilkosává válniuk, hanem édesanyák lehessenek. Hogy tudjanak életet adni, s a maguk szeretetével dédelgetve neveljék gyermeküket. A LEA fenntartását a Székesfehérvári Egyházmegye vállalta magára. Ez azonban igen nehéz feladat, mivel gyakran változtatják a törvényeket, és sokan nem akarnak áldozatot hozni: könnyebben adakoznak az afrikai négerek javára, mint a közvetlen környezetükben élő keresztényeknek. A megyés főpásztor ezt követően megköszönte a jelenlévőknek, hogy részvételükkel és adományaikkal támogatják a LEA Otthont, majd kezdetét vették az előadások.

Elsőként hazánk egyik legnépszerűbb operaénekese, Gulyás Dénes műsora következett: repertoárjában szerepelt az igazi, ősi Székely Himnusz is, amely dallama alapján Bartók Béla az „Este a székelyeknél” című darabot komponálta. Dr. Csath Magdolna közgazdász a gyermekvállalás és a gazdaság kapcsolatáról tartott előadást, amelyben kifejtette: a család, a gyermekek szerepe nagyon fontos a társadalomban. Az erős társadalom alapja az erős család, s ezért – is – kell változtatni a mai világra jellemző család- és gyermekellenességen, amely senkire sem hat kedvezően.

Az est „fő vendége” pedig Blaskó Péter volt, akit néhány héttel ezelőtt, L. Simon László „Japán hajtás” című verseskötetének bemutatóján hívtak meg a jótékonysági estre. Ő pedig azonnal igent mondott, mert hívő emberként kötelességének érezte, hogy segítsen. A közkedvelt színész Latinovics Zoltán-prózai idézettel, valamint Petőfi Sándor, Ady Endre és Illyés Gyula – versekkel örvendeztette meg a közönséget.

Képgaléria:

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >