Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Pályázati felhívás Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 02.

A Székesfehérvári Vasárnapi Iskola Talentum pályázatot hirdet a Vasárnapi iskolások számára Bibliai történetekről/személyekről/ keresztény életvitelről szóló írásművek, zenék, rajzok, színdarabok, kreatív tárgyak megalkotására.

"A pályázat célja, hogy a vasárnapi iskolában tanult történetek, ismereteket tükrözzék a rajzok, írásművek, zeneművek, rajzok, színdarabok, kreatív tárgyak. A pályázat révén a gyermekek/fiatalok átgondolják a Bibliával és keresztény élettel kapcsolatos ismereteiket, erősíti egymással és Istennel való kapcsolatukat." - tájékoztatta szerkesztőségünket a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet részéről Révész Szilvia.

A beérkezett pályaműveket 2008.05.24-én mutatják be a pályázók a Talentumdöntőn, és ezen kívül a vasárnap iskolai évzárón.

A sikeres kreatív pályaművek júliustól-augusztusig tartó kiállításon is megtekinthetőek lesznek. A legjobb pályamunkákat felajánlás alapján kiárusítják, és a befolyt összegből 2008 év végén cipős dobozokat készítenek a rászoruló gyermekeknek. (Tízezer gyermek karácsonya 2008)

A pályázók köre: A vasárnapi iskolások (+ 1 mentora) A mentor személye lehet családtagja, felkért gyülekezeti tag, aki segíti a pályázót a műve elkészítésében.

A pályázaton választható kategóriák:

1.Tollban mondom el! 1.1)Újságírás,riportkészítés, optimista cikkek egy bibliai személyről 1.2)Kisköltőink vers és prózai pályázata, melynek a témája: milyen is az Isten? 1.3)Fogalmazás, melynek a témája: mitől boldog az ember?

2.Dalban mondom el! 2.1)Énekszám 2.2) Dalszöveg 2.3)Zeneszám melynek témája az ember és Isten kapcsolata.

3.Pont pont vesszőcske! Rajzpályázat , a rajz témája: 3.1) kedvenc bibliai történetem 3.2) kedvenc mesém

4.Mondjam vagy mutassam? Színdarab/pantomim 4.1) Egy bibliai történet- anno így történt! 4.2) Egy bibliai történet- mit üzen a mai nap neked?

5.Mesterségem címere… 5.1)Bibliai használati tárgyak kézzel elkészítve (bőr,textil,fa stb.) 5.2)Játék kézzel elkészítve (bőr,textil,fa stb.) 5.3)Hangszer kézzel elkészítve (bőr,textil,fa stb.)

6.Mondd el tárgyakkal! 6.1)Makett készítése egy bibliai történetről

A pályázók az alábbi kategóriák szerint jelentkezhetnek: Tollban mondom el: egyéni kategória Dalban mondom el: egyéni és csoportos kategória Pont pont vesszőcske: egyéni kategória Mondjam vagy mutassam: csoportos kategória Mesterségem címere: egyéni kategória Mondd el tárgyakkal: egyéni kategória

Mindegyik műfajban az 1-2-3. helyezett részesül díjazásban.

Minden pályázó pályázati adatlapot töltsön ki és adjon le 2008.02.03-ig. A pályázati adatlapokat a kitett Talentum gyűjtőbe kell bedobni 2008.02.03-ig! (például a Székesfehérvári Baptista Gyülekezetnél, a Széchényi úti imaházban)

A pályaművek benyújtásának határideje és helye: Személyesen: 2008. május 4, 12 óráig

A leadás helye: Székesfehérvári Baptista Gyülekezet 8000, Székesfehérvár, Széchenyi u. 26

Akiknek a pályaműveket le lehet adni: Arany Mónika, Vass Katalin, Gulyás József, Tóth András, Arany Gábor Elvárások az egyes pályaművek benyújtásával kapcsolatban: Egy pályázó részéről maximum 2 db pályamű nyújtható be (2 pályamű esetén is elegendő egy pályázati adatlapot kitölteni) Tollban mondom el: maximum 3 oldal terjedelemben (12-es betűnagyság, Ariel betűtípus, szimpla sortávolság, 2,5 cm-es oldaltávolság) kérjük benyújtani. Dalban mondom el: maximum 5 perces dal/ zeneszám lehet (a hanganyagot/ kottát/dalszöveget adathordozón pld. CD-n kell leadni) Pont pont vesszőcske: A3, A4-es méretben, lehet elkészíteni, ceruzával, filccel, zsírkrétával, festékkel. Mondjam vagy mutassam: maximum 10 perces lehet, a műről a forgatókönyvet, hozzá a zeneszámot/ háttérképet/ felhasznált anyagot csatolni kell. Mesterségem címere: kézzel elkészítve természetes anyagokból, bőr, textil, fa stb. Mondd el tárgyakkal: a makett talapzatának maximum nagysága 600 mm X 600 mm

Az egyéni kategória pályázat díjazása, pályázati kategóriánként 1. díj: 5000 Ft értékű talentum 2. díj: 4000 Ft értékű talentum 3. díj: 3000 Ft értékű talentum

A csoportos kategória pályázat díjazása, pályázati kategóriánként 1. díj: 20 000 Ft értékű talentum 2. díj: 15 000 Ft értékű talentum 3. díj: 10 000 Ft értékű talentum

A pályázat elbírálása: A pályázatot a felkért szakmai zsűri bírálja el a Talentumdöntőn, 2008. május 24-én, szombaton, 14:00 órai kezdéssel.

Eredményhirdetés és a díjak átadása: 2008. május 24.

 
< Előző   Következő >