Néhány hónappal ezelőtt új lelkész érkezett Bodajkra, hogy átvegye a helyi református gyülekezet vezetését, hiszen Veres Péter tavaly szeptember óta már Móron hirdeti az Igét. Utóda, Varga B. Árpád egy rendkívül lelkes, energiával teli fiatalember, aki 24 éves létére határozott tervekkel rendelkezik arra vonatkozóan, hogyan fogja közelebb vinni az emberekhez a Biblia üzenetét.

Az ifjú lelkész mindig is erre a hivatásra vágyott: soha sem akart orvos vagy bolti eladó lenni. Éppen ezért, amikor megkérdezik tőle, hogy pontosan mi is az oka annak, hogy ezen az úton jár, csak annyit mond: „Sámuel elhivatásának történetében minden válasz benne van.” Öt éves korában már templomba járt szüleivel, s tudatosan ment a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumába is, hogy aztán a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karára jelentkezzen, ahol idén végzett.

Azt mondja, a családja több, mint száz éve szinte ugyanabban az utcában lakik Pécsett, édesanyja felmenői pedig Dél-Baranyából származnak. Ez egy rendkívül szegény rész, ahol régen csak reformátusok éltek. Ezért mindig is ott volt benne a vágy, hogy segítsen az itteni hívőkőn. Szolgálatának helyszínéül tehát ezt a területet képzelte maga elé, s ennek rendelt alá mindent: a legációit is oda kérte ki, a szakdolgozatát is erről a vidékről írta. Lelkipásztori szolgálata összenőtt az identitásával: úgy érezte, ha ott él, ott is kell dolgoznia. E terv azonban nem valósulhatott meg: a teológia hatodik évében Horvátországba küldték gyakorlatra.

Elszakadt a baranyai szál, s visszatérvén nem volt üres parókia, ahova beköltözhetett volna feleségével. Így az egyik évfolyamtársa beajánlotta Veres Péternél, aki meghívta tavaly nyáron Bodajkra, mint esetleges utódát. A bemutatkozás pedig olyan jól sikerült, hogy aztán rá is bízták a gyülekezet vezetését. (Habár hivatalosan csak a „kisegítő segédlelkész” címet használhatja, mivel nyelvvizsga híján még nem kaphatta meg diplomáját. Addig tehát a csákberényi lelkésznek, Brunner Vilmos lelkipásztornak tartozik beszámolóval.)

Ne higgyük azonban, hogy megkeseredett és kudarcnak éli meg Baranya elhagyását! A hegyvidéknek, a barátságos embereknek, a szívélyes fogadtatásnak és a polgármesteri hivatal támogatásának köszönhetően új otthonra talált és igencsak megszerette ezt a községet. Hosszú távra tervez, ezért folyamatosan mélyíti kapcsolatait a többi felekezettel: a katolikusokkal és az evangélikusokkal is. Rendszeresen tájékoztatják egymást az ökumenikus alkalmakról és igyekeznek részt venni a másik programjain. S mivel a református egyház „újításairól” híres, Varga B. Árpád mindent meg is tesz annak érdekében, hogy változtasson a szokásokon.

Fotó: Temesvári Márta

Ilyen például az a törekvése, hogy a lelkipásztorok ne legyenek magukra hagyatva, hanem találják meg a kapcsolódási pontokat más lelkipásztorokkal vagy közösségekkel. Rajtuk csapódik le ugyanis a hívek problémája, de vajon ők kivel oszthatják meg gondjaikat? Ezért neki a volt esperes, P. Tóth István felesége, Zita néni jelenti egyik fő lelki támaszát. Aztán nagyon fontosnak tartja, hogy kicsit átformálják a megszokott istentiszteleteket, liturgiákat: ezen alkalmak során az Énekeskönyvön kívül más énekeket is megszólaltatnak.

Újítás látható abban is, hogy kereszteléskor az egész istentiszteletet a keresztelésnek szenteli, Úrvacsorakor pedig nem szeretné szétválasztani az istentiszteletet egy úrvacsora és egy igehirdetési alkalomra. De említhetjük akár a felfogásbeli különbségeket is: véleménye szerint sok olyan kérdés létezik, amelyekről általában nem beszélünk olyan mélységeiben, mint ahogyan kellene. Jövőre szeretne egy Bibliaiskolát indítani, ahol kellőképpen ki lehet majd egyenesíteni a kérdőjeleket. S még jobb lenne, ha mindez ökumenikus keretek között működne, tehát tervei között szerepel, hogy világnézettől független alkalmakat szervezzen.

Szeretné továbbá, ha a gyülekezeti tagok mindegyike megtalálná helyét a közösségben, s nem merülne ki gyülekezeti életük a vasárnapi istentiszteletben. Ezen kívül arra buzdít mindenkit, hogy merje feszegetni a tabunak számító témákat is. Sokan ugyanis csak kibeszélik magukból a problémákat, de nem megbeszélik, s emiatt depresszióssá, lelkileg meggyötörtté válnak. A gyerekekkel kapcsolatban pedig az a célja, hogy az ifjúság ne úgy élje meg a hittanórákat, mint „tananyagban gazdag iskolai órákat”, hanem „életformáló lehetőségnek” tartsák, ahol helyet kap a kötetlen beszélgetés, a játék és az egymásra való odafigyelés.

A lelkész fő feladatának tartja, hogy segítse beleívódni a kereszténységet az emberek zsigereibe, mert úgy látja, egy kicsit mindannyian távol kerültünk a saját vallásunktól.