Újabb versekkel örvendeztette meg szerkesztőségünket Minárovits József, aki nálunk publikálta először költeményeit, s - ígérete szerint - ez a jövőben is így marad. Sorait olvasva látható: stílusa, hangvétele és a téma, amely korábban foglalkoztatta, most is ugyanaz: a bánat, a csalódás és a szabadság utáni vágy.
Száguldás Száguldás, végtelen az utunk Száguldás, féktelen a vágy Száguldás, a pokolba futunk Száguldás, várunk rád Elmaradt mögöttem messze a táj Száguldoznom kell Rohannom muszáj A motor felpörög, csikorognak a kerekek Útnak indulok Útra kelek A fülembe süvít a szél, a végtelen az úti cél A szabadság Mindent megér Száguldás, végtelen az utunk Száguldás, féktelen a vágy Száguldás, a pokolba futunk Száguldás, várunk rád Mögöttem maradnak a mezok a fák A huzat A szemembe vág Száguldás végtelen tájakon Tombol a vérem Ezt jól tudom Még élek ezt folytatom Ezt szeretem Ezt akarom Száguldás, végtelen az utunk Száguldás, féktelen a vágy Száguldás, a pokolba futunk Száguldás, várunk rád Van kiút! Harcoltam már ezerszer a halál küszöbén Elbuktam legalább százszor a csaták mezején Hányszor láttam, miként bajtársak hullnak a porba Földre kerültem én is sokszor, de felkeltem újra s újra Aludj Álmot sodor szemedre a lágy szél Aludj el bátran, semmitol ne félj Hunyd le szemed, orzöm álmod Álomport hint szemedre az álomhozó Ne ábrándozz ébren, ne légy álmodozó Pihenj békésen, aludj hát, vigyázom lépted Tuz gyúlt benned, de nem tudod mit kell tenned Felolvasztom jéggé fagyott szíved Merj küzdeni, én mindig segítek Álom gyötör, hosszú ideje rémálom kínoz Nem tudhatod, hogy a jövo mit hoz Azt mondom ne félj, óvom törékeny lelked Új mederben Nehéz terhet cipelek Mit rám rótt a kegyes élet Minden nehéz súlyt elejtek Többé nem szenvedek Örökké elkísérnek az emlékek Nem volt hiába a sok szenvedés Nincs sors, csak vak végzet Az égen nyílt egy fényes rés Vág az élet, mint borotvaéles kés Szorít az ido, akár egy prés Életem folyama más mederbe lép Tiszta lélekkel, tiszta szívvel élek Lendület van és nincs fék Süt a nap, az ég újra kék A gyertya mindkét vége ég Élni kell, mert születtünk Igaz, néha nehéz és fájdalmas Csillagok fénylenek felettünk Mindennek célja van mit tettünk S ez mutatja mivé lettünk A magam útját járom Nem mit szabtak mások A megoldást magamtól várom Sorsom önmagam irányítom Valódi énemet mutatom Cím nélkül ronin vagyok nincstelen csavargó semmire való isten haza és mester nélküli bolyongok a világban élek hasztalan bárki szolgálatába állok nem hátrálok még élek el nem pártolok vagy míg átmeneti gazdám nem szunik meg létezni maradok aztán továbbállok kóborolok ameddig célt nem érek vágyam tárgyaira rá nem találok s ekkor megnyugodok élni mint bárki ez minden amire vágyok összes álmom megtalálom tudom mert akarom Évek óta Egymagad járod az utat Senki nem kísér Nincs otthonod, senki nem vár rád Minden hajnalban egyedül ébredsz fel S indulsz tovább Vársz valakit Évek óta keresed Az igazit Ne bánd, meg amit tettél, s ami lettél S bocsánatot ezért soha ne kérj Csak azt fájlald, amit még meg nem tettél Mert hidd el, nem vagy egyedül O mindig ott van veled, s minden utadon elkísér Vársz valakit Évek óta keresed Az igazit A sarkcsillag vezessen Hosszú utadon végig Mutassa neked a helyes irányt Találd meg végre, kit keresel Azt a rég elvesztett lányt Vársz valakit Évek óta keresed Az igazit December Tombol a szélvihar A nyár lassan véget ér Hidegebbek az éjszakák Nyomomban jár a tél Pogány Volt istenem, kiben hittem De hinni többé nem tudok már Volt egy lány, kit szerettem De felejtem már Újra pogány lettem Mert aki naiv és jó, arra Csak a csalódás vár Tudom, jól döntöttem A csillagokban is ez áll Divat lett az érzelem De nem veszi komolyan senki sem Senkihez sem tartozom Számon senki nem kér A nagy szavak ideje lejár Ez így van jól, hogy Az ítélet már nem fáj Nincs istenem, csak a hazám Benne hiszek egyedül S marad egy barát rám A többi messzire repül Szabad leszek A temetokapuban minden nap megállok Évek óta megváltást várok Milliószor újraéltem a percet Nem értem, miért ez történt, mért így lett Sírodat mossa eso és keseru könnyem Útrakész vagyok, befejeztem a könyvem Végül, utoljára csak azt kívánom Valaki élvezze valamikor az én halálom Visszaforgatnám az idot, percet, éveket Bízom benne, hogy egyszer jobb lehet Nincs megnyugvás se a Földön, se égben Lemondtam már mindenrol régen Múltam van, nincs jövom, jelenem ennyi Többé már nem érdekel semmi és senki Tudod, így nélküled életem semmit nem ér A jéghideg penge kiszáradt torkomhoz ér Megyek utánad, szabad leszek, létem véget ér Ha tudnék repülni Ha tudnék szállni, repülni Többé nem érdekelne más semmi Szabadon szelném a kék eget A felhokön keresztül nézném a hegyeket Ott lenn a földön az emberek Felnéznének rám, mint apró porszemek Repülhetnék a naphoz is túl közel Viasz szárnyam mégsem olvadna el Versenyre kelnék a bosz széllel Szembe néznék forró nyárral, zord téllel Némán suhannék a fehér táj felett Bátran zuhannék lefelé bárki helyett Társam lenne a viharfelho Szárnyam mosná a szabad eso Villámok cikáznának mellettem S látnám végül, szabadság jelképe lettem Néma segélykiáltás Érezni szeretném boröd bársonyát, hajad illatát, taszít feléd egy láthatatlan ero, uz hozzád a vágy Vergodök csak, mint egy ketrecbe zárt vadállat, mert nem érhetlek el, a kapu nincs tárva és tehetetlen vagyok, kezeim béklyóba, szívem börtönbe zárva Ha megölelhetnélek, arcod simogathatnám, nyakadra csókot lehelhetnék, hazám legboldogabb embere lennék Mióta ismerlek, s irántad érzek, semmitol nem félek, egyedül attól, hogy elveszítelek, pedig meg sem szereztelek Elszakadni toled többé már nem tudok, ha eltaszítasz, elüldözöl sem, beloled merítek erot, nélküled senki és semmi vagyok, tehetetlenül elpusztulok Vágyom a lelked, tested, egész lényed, megorülök érted, térden állva felnézek könyörületért a kék égre, hát ölelj meg, vagy ölj meg végre Nem találom sehol helyem, ebben a rohanó, orült világban, nélküled nem találok megnyugvást, csak a halálban Hozzád szólok, segíts, húzz fel a mélybol, mielott végleg elsüllyedek, elveszek, semmivé leszek
|