Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Nem a pillanatnyi öröm pénzzel való megvásárlása okozza az igazi boldogságot Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 04.

ImageBútorfestést tanulhattak múlt héten a Mesterségek Házában a népi motívumokat és a hagyományokat ápolni kívánó kreatív felnőttek. A foglalkozásokat a Fejér Megyei Művelődési Központ szervezte, a „táborvezetőnek” pedig Radetzky Jenőné népi iparművészt kérték fel, aki öt napon át tartott elméleti és gyakorlati órákat a Rácz utca tökéletes miliőjében.

Felnőtteknek szóló kézműves tábor? Először egy kicsit furcsán hangozhat, de Radetzky Jenőné elmagyarázta, hogy a gyerekeknek (értendők itt a 14 év alatti fiatalok) nem lehet megtanítani a bútorfestést. Az ő korosztályuknak nem is vállal ilyesfajta foglalkozásokat, mert ehhez egyfajta érettség is kell – a bútorfestés nagyrészt szellemi munka.

Az „alkotónak” el kell sajátítania az adott tájegység mintakincsét, amit aztán meg kell tanulnia használnia is. A szerkesztés és a térkitöltés alapvető szabályainak és variálási lehetőségeinek ismerete nélkül a „művet” nem lehet elkészíteni. „Ez nem olyan, hogy kapok három színes fonalat, és fonok belőle.” – mondja az iparművész – „Az elméleti megalapozás nélkül lehetetlen jól dolgozni.”

Image
.
 

Radetzky Jenőné kilenc évvel ezelőtt kezdett el bútorfestést tanulni egy házaspártól, s csak tavaly érezte úgy, hogy olyan szintre érkezett, amely alkalmassá teszi arra, hogy továbbadja ismereteit. Idén a Hagyományok Háza meghívta a somogydöröcskei táborba oktatónak, ahol szintén felnőttekkel foglalkozott, most pedig a Székesfehérváron tanítja e tájegységet, amely Udvarhely környékét öleli fel – Erdővidéket, ahol nagy és gazdag hagyománya van a bútorfestésnek.

A kézműves táborok kezdetén a „művésznő” egyébként mindig nagy gondban van: nehéz megoldani azt, hogy átadja a szükséges mennyiségű elméleti tudást, méghozzá úgy, hogy az ne legyen unalmas, s mellette még alkossanak is a „hallgatók” – hiszen alapvetően festeni jöttek. Ezt a problémát úgy sikerült áthidalnia most is, hogy amíg száradt a festék, addig tanította az elméletet, s készítették a rajzokat, valamint minden nap videofilmeket is vetített a magyar paraszti bútorok történetéről, illetve a Sütő család tagjairól.

Image
Fotó: Temesvári Márta
 

Radetzky Jenőné szerint az ember játszik és dolgozik – ez alapvető sajátosságunk. Szeretünk alkotni, s ez adja az igazi boldogságot, nem a pillanatnyi öröm pénzzel való megvásárlása. Nem az, hogy birtoklunk valamit, hanem az alkotás. Aki rájön erre, aki képes megtalálni ebben az örömforrást, az soha sem lesz boldogtalan…

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=659&Itemid=33

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >