Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
"Hass, alkoss, gyarapíts" Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 08.

ImageAz emberi lélekben megbújó, s nemzetünk egyik legkiválóbb „elmeharcosa” által megfogalmazott „Hass, alkoss, gyarapíts” - hármasa minden korban örökérvényűnek látszik, s még akkor is önigazolás nyer, amikor nem pont arra a síkra vetítjük, mint ahová e gondolat megfogalmazója eredetileg szánta. – S itt most konkrétan az emberi faj „alkotási” vágyára gondolok, amely mindenkiben ott lapul, ha nem is mindig venni észre.

Szeretjük nézni a szépet, s még jobban ragyog a lelkünk, ha mi magunk hozhatunk létre egy „új csodát”. Az önmagát kereső és megtalálni vágyó homo sapiensek ezért mindig is előszeretettel festettek, rajzoltak, verset írtak vagy énekükkel töltötték meg a teret.

Ez a belső kibontakozási kényszer vonzza az „SMV 2000 Festőtanodába” a képzőművészetek iránt érdeklődőket, a kratívságukat formába önteni óhajtó „tanoncokat” is. A Tanoda minden évben rendez egy alkotótábort Magyaralmáson, idén viszont inkább egy intenzív festő kurzusra invitálták a tagokat.

Ennek során a késes technikát tanította nekik Simon M. Veronika Munkácsy-érmes festőművésznő, az egész heti „munkálkodást” pedig egy kiállítással zárták le a nemrég felújított Faluházban. A tárlat megnyitóján a Tanoda növendékei léptek fel versekkel, tánccal és énekkel.

Simon M. Veronikától megtudtuk, hogy a táborra Székesfehérvárról, Mórról, Csákberényből, Zámolyról, Magyaralmásról, s Győrből is érkeztek „művészek”. Az SMV Tanoda nyár elején közzétett egy felhívást a magyaralmásiaknak: az első öt jelentkező ingyen vehet részt az oktatáson, s még a szükséges anyagokat is biztosítják számukra! – A szervezők legnagyobb fájdalmára azonban a faluból csak ketten álltak állvány mögé.

Ez viszont alaposan kompenzálta a kurzus során elkészült sok-sok gyönyörű festmény, amelyek legjobbjaiból november első hétfőjén a székesfehérvári Bányató Galériában, két napra rá pedig a Platán Galériában rendeznek majd kiállítást.

Képgaléria a kiállítás megnyitójáról:

Hozzászólások
Szabó Sándor  - részt vehettünk   |2008-08-09 09:25:25
Feleségemmel, Domahidi Klárával vettünk részt a Tanodában
Tiszalúcról.
Nagyon jól éreztük magunkat, sokat tanultunk. Jővőre
visszatérünk...
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >