Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Sanzonok és grafikák a Bányató Galériában Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 05.

ImageNosztalgikus hangulat uralkodott Kotaszek Hedvig ma este nyílt kiállításán a Bányató Galériában: Simon M. Veronika köszöntője után versek hangoztak el, majd vidám sanzonok következtek. A jól ismert nóták hatására szó szerint dalra, majd rövid idő múlva táncra perdült a közönség minden tagja.

Image
Fotó: Temesvári Márta
„Azért hívtam meg a művésznőt a Galériába, mert olyan különlegesnek láttam a munkáit, hogy úgy éreztem, ezeket a székesfehérvári közönségnek mindenképpen látnia kell!” – nyitotta meg a tárlatot Simon M. Veronika– „Kotaszek Hedviggel akkor ismerkedtem meg személyesen, amikor öt évvel ezelőtt csatlakozott az Alkotó Képzőművészek és Írók Országos Szövetségéhez, amelyhez én is tartoztam. Ezen kívül tagja a Batsányi-Cserhát Művészkörnek, a Szabad Képző- és Iparművészek Országos Szövetségének és a Marsovszky Endre Országos Pedagógus Művésztelepnek is.”

Ez utóbbi nem véletlen, hiszen a művésznő közel harminc éven át tanárnőként dolgozott, s matematika könyveket írt. Aztán foglalkozni kezdett a könyvillusztrálással is: az ő rajzai láthatók például a Nemzetközi Kodály Társaság által kiadott „A zene egy univerzális nyelv” című, 21 országban forgalmazott kiadványban. 2005-ben jelent meg grafikáit és verseit tartalmazó, „Lángőrző” című könyve. És, ha ez még nem lenne elég, szobrászattal és fotózással is foglalkozik.

Egy ilyen polihisztornak pedig a kiállítása se le lehet "szokványos”. Ezért népes fellépő gárda gondoskodott az est különlegessé tételéről: énekkel, szintetizátorral, gitárral, verssel és fuvolával.  

Image
Fotó: Temesvári Márta

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >