Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow A Hold is majdnem elfogyott
A Hold is majdnem elfogyott Nyomtatás E-mail
Írta: Trupka Zoltán   
2008. augusztus 21.

ImageAugusztus első délelőttjén a sűrű felhők között is láthattuk, ahogy „elfogy” a Nap 18 százaléka. Szombat este a Holdra is erre a sorsra jutott. Őseink számára azonban váratlan és megdöbbentő élmény lehetett, amint az addig barátságosan mosolygó telihold lassan vérvörös színbe borult. Érthető az ijedtség, hiszen akkoriban a Hold fényváltozásai alapján tudták mérni az időt, s az így készített naptárhoz igazították mindennapi életüket.

Különösen nagy lehetett a megrázkódtatás a közel-keleti népeknél, akiknél a Hold számított a legfontosabb égitestnek. A pusztító nappali hőség miatt a Nap inkább jelentette a halált, mint az életet, az éjszaka királynője viszont megbízható támaszként jelölte ki a számukra oly fontos vallási ünnepeket, emellett pedig enyhülést hozott a forróságba. A fogyatkozás előidézőjeként a legtöbb helyen sárkányt képzeltek az égre, mely éppen felfalni készült a Holdat. Sok helyen óriási lármát csaptak és lövöldöztek az ég felé – hogy elzavarják a szörnyet.

Szerencsére a székesfehérvári Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgálóban senki nem ijedt meg „saját árnyékunktól”. Holdfogyatkozáskor ugyanis kísérőnk belemerül bolygónk árnyékába. Ezúttal a legnagyobb fázis idején 81%-os volt a takarás, melynek révén különös látványban volt részünk. A holdkorong 4/5-e sötétvörös, misztikus homályba borult, a maradék viszont a teliholdkor szokásos fényben ragyogott. Általában holdfogyatkozáskor a sötét részt koromfeketének látjuk, mivel nagyon nagy a kontraszt az árnyékos és napfényes terület között. Most azonban a szokottnál sokkal világosabbnak tűnt az árnyék. Ennek oka, hogy a Föld légkörén is szóródik a Nap fénye és ebből valamennyi a Holdra is jut. Hogy mennyi, az a légkör páratartalmától és szennyezettségétől függ. Minél nagyobb ezek mértéke, annál világosabb lesz a „sötétség”.

Image
Fotó: Trupka Zoltán

Az időjárás is kegyeibe fogadta a csillagnézőket. Az előző éjszakai hidegfront kitisztította a levegőt, így nem csak derült eget, hanem fényesen ragyogó csillagokat is láthatott a nagyérdemű. A fehérvári csillagdában három helyszínen is fogadták a látogatókat. A kupolában Dr. Nagy Rezső segítségével a nagy, 30 cm átmérőjű távcsövön keresztül a Hold felszínét lehetett nagyon részletesen megfigyelni, illetve követni, hogyan borulnak árnyékba a kráterek és más felszíni alakzatok. A teraszon Széll Tamás és társai egy kisebb távcsövet állítottak fel. Itt is sokan álltak sorba, hogy megpillanthassák a Holdat, illetve a Jupiter bolygót és kísérőit.

A szakköri helyiségben rövid előadásokat tartottak a csillagda történetéről és a jelenség csillagászati hátteréről. Az ismertetések után csillagászati filmeket lehetett nézni. A házigazdák mindhárom helyszínen szívesen válaszoltak az érdeklődők kérdéseire.

A nagy számú látogató meg volt elégedve a Holddal és az ő fogyatkozásával. Sokan először jártak csillagvizsgálóban, először néztek távcsőbe. Reméljük, nem utoljára, hiszen a lehetőség máskor is adott lesz. Az új tanév kezdetétől szakköri foglalkozásokon vehetnek részt azok, akik mélyebben szeretnének elmerülni a csillagok világában. Minden hétfőn a felső tagozatos általános iskolásoknak, minden pénteken a középiskolásoknak tartanak összejöveteleket, de idősebbek is elkezdhetik.

A Szabadművelődés Háza tetején található intézmény nyilvános távcsöves bemutatókat is tart az ősz folyamán. Szeptember végétől november végéig minden hétfőn, szerdán és pénteken 19 órától várják a közönséget.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >