Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Szombaton esküszik az Álompár Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 26.

ImageNagy Tímea és Zimmermann Zoltán, Székesfehérvár „Álompárja” szombaton mondja ki azt a bizonyos „igen”-t a Hiemer-házban, s ezzel felavatják Székesfehérvár új házasságkötő termét is. A szerelmesek a „Keressük Székesfehérvár álompárját!”-címmel meghirdetett felhívásra jelentkeztek 57 másik párral együtt, akik közül három jegyespárt választott ki a zsűri, hogy aztán a székesfehérvári lakosság döntse el Internetes szavazás során, ki legyen a nyertes.

Az Álomesküvőről szóló mai sajtótájékoztatón elhangzott: az e célra létrehozott honlapnak a voksolás ideje alatt (20 napig) 22.659 látogatója volt, s a nyertes végül Tímea és Zoltán lett 22.659 szavazattal. Így ők vonulhatnak be elsőként az új házasságkötő-terembe. A díjuk pedig nemcsak ez: a helyi önkormányzat és a szponzorok az esküvőt, a lakodalmat és a nászutat is megszervezik (és természetesen finanszírozzák is) helyettük.

Image
.
 

A polgári szertartás előtt a pár egy lovashintón végigkocsikázik a városon a Fehérvári Huszárok Egyesületének tagjainak kíséretében, majd 17:30-kor megállnak a Velence Szálló előtti téren, ahol a Központi Tűzoltózenekar is csatlakozik hozzájuk, s a Fő utcán közelítik meg a Hiemer-házat. Nagy Tímeát és Zimmermann Zoltánt Warvasovszky Tihamér polgármester adja össze.

Image
Fotó: Temesvári Márta
 

A szertartást a Fehérvár Televízió élőben közvetíti. A polgári esküvő után a Harangnál dobja el menyasszonyi csokrát az ifjú ara, majd családtagjaikkal átvonulnak a Szent István Művelődési Ház Szent István termébe, hogy reggelig mulassanak.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >